Átfogó kötet a vár múltjáról és jelenéről

Átfogó kötet a vár múltjáról és jelenéről
A nagyváradi várról szól az az átfogó tanulmány, mely a napokban látott napvilágot Váradon. A Doru Marta régész által írt kötet bemutatója szerda délelőtt, a Körösvidéki Múzeumban zajlott.

 

A Cetatea Oradiei című kötetet egyike azoknak, amelyek az utóbbi időben a Körösvidéki Múzeum gondozásában láttak napvilágot. Tegnap több könyvbemutató is zajlott a Körösvidéki Múzeum Napjain belül, ezek között szerepelt az említett kötet is. Aurel Chiriac múzeumigazgató köszöntötte az egybegyülteket, majd dr. Sorin Șipoș egyetemi tanár méltatta a kötetet. Az átfogó tanulmányt régóta várta, ez az első ilyen jellegű összefoglalás, hangzott el.

Nagyvárad márkája

Mindegyik európai városnak vannak olyan történelmi objektumai, melyek egyedivé teszik, a Nagyváradi Vár a város „gerince”, s az archeológus erőfeszítései során Nagyvárad visszanyeri „identitását, márkáját”. Európa tagországaként talán még fontosabb kihasználnunk mindazt, ami egyedivé tesz minket, hangzott el. A tanulmány kitér egyebek mellett magyar királyság városalapító szerepére s összeveti a történelmi tényeket a régészeti leletekkel.

A kötet a vár építési időszakára, a hanyatlás éveire és a jelenleg is tartó felújításra tér ki.

Sorin Șipoș pozitívumként említette meg, hogy a szerző tényként kezeli azokat az információkat, melyeket dokumentumok és kutatások támasztanak alá, viszont rámutat és „eltávolodik” azoktól, amelyek csak feltevéseken, vagy nem megfelelő kutatásokon alapulnak.

Kutatásai során az analógia és az összehasonlítás módszerét használja, hangzott el, régészként és a középkor történészeként egyaránt bizonyít.

Visszaemlékezett

A kötet egy olyan részt is tartalmaz, amely jeles külföldi turistáknak a várról megfogalmazott véleményét tartalmazza, hangzott el. Végül az egyetemi tanár kiemelte Aurel Chiriac múzeumigazgató szerepét abban, hogy megtalálta az anyagi feltételeket a könyv megjelentetéséhez.

Doru Marta régész visszaemlékezett arra az időszakra, amikor a vár területén olyan „nem odavaló” intézmények működtek, mint például a börtön. A felújítás folyamata 1991-ben kezdődött el, először kis újságcikkekkel, melyek visszahozták a köztudatba a várat, mely a felújítást követően „Nagyvárad abszolút referenciapontjává válik majd”.

Aurel Chiriac múzeumigazgató köszönetet mondott a Megyei Tanácsnak a könyv megjelentetéséhez nyújtott támogatásért. Mint megtudtuk, a könyvet egyelőre 500 példányban nyomtatták ki, s jelenleg feliratkozási listát készítenek az igénylőkkel. Pontos árát egyelőre még nem számították ki.