Átadták a pénzadományt az árvízkárosultak számára

Átadták a pénzadományt az árvízkárosultak számára
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői pénzadományt adtak át Dunabogdány polgármesterének. Az összeg a két szervezet által a dunabogdányi árvízkárosultak javára szervezett adománygyűjtés során gyűlt össze.

Július 18-án látogatott el Zatykó Gyula az EMNP alelnöke és Nagy József Barna az EMNT partiumi régióelnöke Dunabogdányba, hogy a két szervezet által a dunabogdányi árvízkárosultak javára szervezett adománygyűjtés során összegyűlt 8654 lejt (573.600 forint) átadják. A delegációt Pályi Gyula és Fekete Péter, a település polgármestere, illetve alpolgármestere, valamint a helyi közgyűlés több tagja fogadta. Az adomány átadására a városházán került sor, ahol Zatykó Gyula elmondta: „Második alkalommal jöttünk segíteni. Először június 8-án és 9-én voltunk itt, amikor négy kilométeren védtük gátakkal az emberek vagyonát és a községi vagyont. Akkor 95 önkéntesünk jött el, és a katasztrófaelhárításban segítettünk. Ennek folyamodványa, hogy most megint itt vagyunk, és egy ad hoc gyűjtést szerveztünk, és elhoztuk az összegyűlt adományt. A polgármester úrra bízzuk, hogy kinek szándékozik eljuttatni ezt a kis összeget.” Zatykó Gyula emlékeztetett arra, hogy június 5-8 között Esztergomban is segített az EMNP és az EMNT mintegy 80 önkéntese.

Jószándék és támadás

Nagy József Barna az EMNT partiumi régióelnöke beszédében kiemelte, hogy az általuk indított buszokra két nap alatt gyűltek össze a segíteni akaró emberek, de így is sokan lemaradtak, és valamiképpen nehezményezték azt, hogy ők nem mehettek segíteni a dunabogdányiaknak. Éppen ezért is gondolták azt, hogy pénzgyűjtést szerveznek, hogy aki tud, járuljon hozzá anyagilag az árvízkárosultak megsegítéséhez. „A nemzet összetartozik. Ezt számtalanszor tapasztaljuk az anyaország részéről; ha Erdélyben baj van, mindig segítenek, és mi úgy érezzük, hogy ez a segítségnyújtás kölcsönös lehet, hiszen mi egységes magyar nemzetben gondolkozunk, és a trianoni határok ilyen szempontból nem érdekelnek” – fogalmazott Nagy József Barna, hozzátéve, hogy a pénzadományok zöme a határ menti övezetből való. Végezetül Nagy József Barna emlékeztetett: „Gusztustalan támadás ért bennünket egy romániai magyar nyelvű hírportál részéről, amelyik azt a címet adta egyik cikkének, hogy Tőkésék alapítványát gazdagítják ezek a pénzek. Ez mélységesen felháborított bennünket, hiszen mi jószándékkal jöttünk és gyűjtjük ezt a pénzt. Ezért ezt a vádat innen, erről a helyről is vissza kell utasítanunk. Természetesen az utolsó garasig minden pénzzel el tudunk számolni, ezért is hoztuk el az adományozók listáját”.

Pénz a rászorulóknak

Pályi Gyula, Dunabogdány polgármestere megköszönte az ajándékot, hangsúlyozva azt, hogy a képviselőtestület nevében veszi át az adományt. Kiemelte: „Több irányból is kapunk támogatást. Jövő héten össze fog ülni a szociális bizottságunk, mert el szeretnénk kerülni a kétszeres vagy háromszoros adományozást, és az igazán szociálisan hátrányos rászorulóknak szeretnénk eljuttatni ezeket a felajánlásokat. Felméréseink szerint az érintettek 60-70 százalékának nincs, vagy nincs megfelelő biztosítása és a fennmaradó harminc százalék sem fog minden kárára kártérítést kapni. Ezen kívül az a terület, amit a legkomolyabban érintett a víz, az Dunabogdánynak a legöregebb része. Ezt az összeget is a szociális bizottság döntése értelmében a rászorultsági alapon fogjuk elosztani. Arról majd pontos tájékoztatást fogunk adni, hogy mennyi volt a több irányból összegyűlt összeg, és pontosan kinek milyen célra használjuk fel.” Az átadás-átvételi okmány aláírása után az elöljárók és a nagyváradi vendégek meglátogattak két családot, akiknek otthonát megrongálta az árvíz.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .