Aszfaltoznak Érkörtvélyesen is

Aszfaltoznak Érkörtvélyesen is
Hat utcát érintő aszfaltozási munka zajlik Érkörtvélyesen. Ha ezzel készen lesznek, az utcák 80%-át fogja immár aszfalt borítani.

Éppen egy héttel azután, hogy az Értarcsához tartozó Gálospetriben jártunk „aszfaltozásnézőben”, Érkörtvélyesen hasonló munkát tekintettünk meg Nagy István helyi polgármesterrel. Mint korábban szó volt róla, Értarcsa, Érkörtvélyes és Szalacs közösen alkot egy úgynevezett ADI-t (Asociațiile de dezvoltare intercomunitară – Közösségfejlesztő Egyesület), amely révén aszfaltozásokat valósítanak meg. Ennek az ADI-nak Nagy István az elnöke, így el tudta mondani, hogy a három községben 17 kilométernyi utat modernizálnak: Tarcsán és a hozzá tartozó Gálospetriben 5661 méternyit, Szalacson és Ottományban 5511 méternyit, Körtvélyesen és Érvasadon 5840 méternyit, a beruházás összértéke a három község hat településére vetítve 9,263 millió lej+áfa.

Örömök, gondok

Körtvélyesnél maradva ki is mentünk a helyszínre, ahová egymás után érkeztek az aszfalttal terhelt kamionok. A jelenlegi munkálat szerdán délelőtt kezdődött és 6 utcát érint, összesen 3077 méter hosszan. A kivitelezést hátráltatta, hogy előzőleg az utcákat telekkönyveztetni kellett, a továbbiakra nézve pedig gond, hogy időközben emelkedett a minimálbér, ami megnöveli a költségeket, s még nem tudják, a plusz pénzt honnan teremtik elő. Az aszfaltozást megelőző előkészítő munkálatokat tavaly elvégezték, most 3,5–4 méter szélességben kerül előbb egy 5, majd egy 4 centis burkolat az alapra, a padka szélessége 50–70 cm. Ha a jelenlegi munkával végeznek, Érkörtvélyes utcái 80%-ban le lesznek aszfaltozva, tudtuk meg Nagy István polgármestertől.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .