Aretha Franklin, a soul királynője bejelentette visszavonulását

Aretha Franklin, a soul királynője bejelentette visszavonulását
Visszavonul a zene világától Aretha Franklin: a soul királynője arra hivatkozott, hogy több időt akar tölteni az unokáival.

A 74 éves énekesnő a detroiti televíziónak nyilatkozva elárulta, hogy visszavonulása előtti utolsó albumát Stevie Wonderrel együtt veszi fel.
Aretha Franklinnak húsz száma szerepelt Amerikában a toplista csúcsán és ő volt az első női zenész, akit beiktattak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. 1968 és 1975 között minden évben ő kapta a Grammy-díjat a legjobb rythm and blues énekesként, és 2005-ben George W. Bush elnök a Szabadságért Elnöki Érdeméremmel tüntette ki – emlékeztetett a BBC News beszámolója.
Franklin, aki emellett képzett zongorista, 19 éves kora óta lép fel énekesként, ám az utóbbi években meggyengült az egészsége. 2010-ben egy hasi műtét miatt egy ideig nem állhatott színpadra, és felgyógyulása után már kevesebb fellépést vállalt.
Pályafutására visszatekintve elmondta, hogy elégedett azzal, amit elért. Visszavonulásával kapcsolatban megemlítette, hogy azért néhány dologra továbbra is nyitott marad, úgy érzi, különben sem lenne jó, ha csak ülne, és nem csinálna semmit.
A Memphisből származó énekesnő, egy híres baptista prédikátor lánya, egészen ifjú korától olyan gospelsztároktól tanult, mint Mahalia Jackson és Clara Ward. Karrierje akkor kezdett felívelni, amikor 1966-ban az Atlantic Recordhoz került, ahol Jerry Wexler producer énekesnőként a híres Muscle Shoals Rhythm Section mellé állította. Két évvel később már Amerikában és Európában is “Lady Soul”-ként emlegették. A diszkókorszakban akadozni kezdett a karrierje, de a Blues Brothers című kultfilmmel, amelyben szerepelt, visszakerült a közönség szívébe, és a nyolcvanas években olyan nagy sikerű számai szóltak, mint a Who’s Zooming Who? vagy a George Michaellel előadott I Knew You Were Waiting (For Me).
Azóta is számos lemeze jelent meg, két éve pedig Barack Obama elnök is megkönnyezte előadását a Kennedy Centerben rendezett díjátadó ceremónián.

(MTI)

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter