Aranyeső a körtvélyesi éjszakában

Mérlegre kerültek a legnagyobb dinnyék
Mérlegre kerültek a legnagyobb dinnyék
A 15. Dinnyefesztiválon sem maradt el a legnagyobb dinnye felkutatása és a dinnyeevő verseny sem Érkörtvélyesen. Vasárnap délután a tanári kar azt is megmutathatta, miként tud palacsintát sütni.

A XV. Dinnyefesztivál a görög katolikus templomban megtartott ökumenikus istentisztelettel folytatódott vasárnap délelőtt Érkörtvélyesen. A következő programok már délután zajlottak az iskola udvarán, illetve az ott lévő színpadon, utóbbi visszatérő fellépője a székelyhídi Control Dance Group, mely idén is lendületes koreográfiákkal érkezett. Bár nem volt a programban, de ezidőtájt sorakoztak fel az udvaron a palacsintasütő verseny résztvevői, jelesül a tanárok, tanárnők, szülők és diákok csapatai. Feladatuk volt 30 perc alatt a lehető legtöbb palacsintát megsütni, ez a tanárnőknek és a diákoknak sikerült leginkább (30–30 db), alig maradtak le a tanárok (27), és a szülők (18). Később, ha már volt muníció, palacsintaevési versenyt is tartottak gyerekeknek, a kiszabott 3 finomságot 1 pohár vízzel kiegészítve Rimák Alexa fogyasztotta el a leghamarabb, második Nagy Tibor, harmadik Zurbó Ádám. Még ha kevesebb is a dinnye már Körtvélyesen, mint az előző években (ahogyan az a szombati megnyitón elhangzott), Dinnyefesztivál nem múlhat el bemutató és verseny nélkül. A legnagyobb dinnyék versenyébe 8 darabot neveztek idén, és mint a Tóth Imre ny. tanár vezette zsűri megállapította, a Rosu Radu gyümölcse volt a legnagyobb (25,9 kg), de alig maradt el ettől Lőrincz Szabolcs (25,57 kg) és  Ágoston Csaba (20,95 kg).

Dinnye citeraszóval

A dinnyeevést idén is két kategóriában bonyolították le, a 14 év alattiaknak 1 percük volt a habzsolásra, az idősebbeknek 40 másodperc. Ennyi is elég volt azonban a szokásos, ezzel együtt nem mindennapi látványhoz, illetve ahhoz, hogy a kisebbeknél Szőcsi Aurél 780, Balázs Calin 750, Zajti Levente 620, a nagyobbaknál Szilágyi Attila 910, Szilágyi Sándor és Farkas Izsák egyaránt 880 grammot betermeljen – megjegyzendő, hogy a szervezők nyilvántartása szerint Szilágyi Attila már harmadszor lett első ebben a nemes versengésben. A „dinnyés” programok előtt és közben a helyi ifjúsági citeracsoport muzsikált, illetve szólóban vezetőjük, Borsavschi László is. Igen sokan összegyűltek a színpad előtt, mire a helyi néptánccsoport előadására került a sor. Előttük azonban még Nagy Erika tanítónő apróságai mutattak be néptáncot, mintegy előrevetítve, hogy lesz utánpótlása a Sütő Judit és Szabolcs nevelte generációnak. Pontosabban generációknak, hiszen ifjúsági és gyerek csoportjuk is van, előbbiek mezőségi, szatmári és sóvidéki, utóbbiak mezőségi, felcsíki és dunántúli táncokat mutattak be. A helyi mazsorettek következtek, utánuk pedig a No Cable együttes, mely egyebek mellett Wellhello, Halott Pénz és Ganxsta Zolee nótákat játszott (élőben), akár saját ízlésükre is alakítva azokat.

Buli van…

A fiataloknak igen szaporán kellett szedniük a sátorfájukat, mert ekkor már az iskola öltözőnek kinevezett egyik termében volt az esti sztárvendég Bódi Guszti, Margó, és ifjabb Guszti, akiknek látására/hallásra már ezres léptékű tömeg gyűlt össze a környékről, ide értve Szatmár megye közeli részét, de a határmenti övezetet is.  Az előadók nem is kezdtek gyengén, hiszen az előző esti valódi záporral ellentétben most „aranyeső” zúdult ránk, aztán következett a többi bódító mulatós sláger, melyekkel például olyan sarkalatos kérdésekre kerestük a választ, hogy miért kell a szívnek sírnia?!  Persze nem sírt ott senki, nem is volt oka, hiszen, ahogyan egy másik nótából kiderült: „ezeknél a cigányoknál buli van / főleg ha a Bódi család itt van”. Nem volt könnyű helyzetben az érolaszi Betty, aki bár Bódiék előtt kellett volna fellépjen, a programok csúszása miatt meg kellett várja azok távozását. Őt már csak a tűzijáték és a hajnali 2 óráig tartott diszkó követte a 15. Dinnyefesztiválon, melynek reméljük még ezen a néven is lesz folytatása, csakúgy, mint a helyi dinnyetermesztésnek.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .