Bundesliga

2021.01.01. 18:53

A Mainzot fogadja az idei első fordulóban a Bayern München

Kéthetes szünet után folytatódik a hétvégén a német labdarúgó-bajnokság.

Kéthetes szünet után folytatódik a hétvégén a német labdarúgó-bajnokság, amelynek 14. fordulójában a címvédő és éllovas Bayern München a Mainzot fogadja a vasárnap esti zárómérkőzésen.

A Bajnokok Ligájában is címvédő csapat a klubelnök Karl-Heinz Rummenigge szerint igyekszik majd a továbbiakban is bizonyítani, amit tavaly, nevezetesen, hogy minden sorozatban az első számú csapat. A sok mérkőzés ugyan a múlt év végén érződött, a Bayern játékának színvonala némiképp visszaesett a korábbiakhoz képest, de a küzdeni tudás, az akarat továbbra is megvolt a játékosokban. A bajor csapatnak többször hátrányból kellett felállnia, és vagy sikerült fordítania, vagy döntetlenre mentette az adott mérkőzést, így a tabella éléről folytathatja a Bundesliga küzdelmeit. Ebben kulcsfontosságú volt, hogy december 19-én, ugyancsak hátrányból 2-1-re nyert idegenben a Bayer Leverkusen elleni rangadón.

Ezúttal az erőviszonyok ismeretében, illetve a tabellán elfoglalt helyezés alapján is lényegesen könnyebbnek ígérkező feladat vár rá, mivel a Mainz eddig mindössze hat pontot szerzett, és ezzel az utolsó előtti a bajnokságban. Szalai Ádám együttesétől a gyenge eredmények miatt hétfőn menesztették Jan-Moritz Lichte vezetőedzőt, és átmenetileg az eddig a klub utánpótlásában tevékenykedő Jan Siewert irányítja az első csapatot.

A második helyen álló Leverkusen Frankfurtban kezdi a 2021-es évet, az ugyanannyi ponttal harmadik RB Leipzig pedig Stuttgartban. Utóbbi csapatban – melyben rendszeresen szerephez jut Gulácsi Péter és Willi Orbán – egyelőre még nem mutatkozhat be a Red Bull Salzburgtól érkezett Szoboszlai Dominik. A húszéves középpályás a formaságok, papírügyek rendezése után leghamarabb a következő fordulóban lesz bevethető.

A tizedik helyezett Freiburg – Sallai Roland csapata – a Hoffenheim otthonában lép pályára, míg a sok pontot elhullajtó, jelenleg csak ötödik Dortmund a Wolfsburgot fogadja. A Borussia szakmai stábja akár már vasárnap számíthat Erling Haalandra, aki a december elején elszenvedett izomszakadásából felépült. A húszéves norvég támadó a Bundesliga mostani idényében nyolc meccsen tízszer talált a kapuba, nélküle négy tétmérkőzésen mindössze egyszer győzött a Dortmund.

A nyeretlenül sereghajtó Schalke a Hertha vendége lesz Berlinben. A gelsenkircheni kispadot hivatalosan múlt vasárnap elfoglaló Christian Gross pár napja úgy fogalmazott: tökéletes 2021-es rajtra lesz szükség a bennmaradás kiharcolásához.

Bundesliga, 14. forduló:

szombat:

Arminia Bielefeld-Borussia Mönchengladbach 15.30

Eintracht Frankfurt-Bayer Leverkusen 15.30

TSG 1899 Hoffenheim-SC Freiburg 15.30

1. FC Köln-Augsburg 15.30

Werder Bremen-Union Berlin 15.30

Hertha BSC-Schalke 04 18.30

VfB Stuttgart-RB Leipzig 20.30

vasárnap:

Borussia Dortmund-VfL Wolfsburg 15.30

Bayern München-FSV Mainz 05 18.00

Az állás:

1. Bayern München 13 39-19 30 pont

2. Bayer Leverkusen 13 28-12 28

3. RB Leipzig 13 24- 9 28

4. VfL Wolfsburg 13 20-13 24

5. Borussia Dortmund 13 26-18 22

6. Union Berlin 13 27-18 21

7. VfB Stuttgart 13 26-20 18

8. Borussia Mönchengladbach 13 24-22 18

9. Eintracht Frankfurt 13 21-22 17

10. SC Freiburg 13 20-22 17

11. FC Augsburg 13 15-19 16

12. TSG 1899 Hoffenheim 13 21-23 15

13. Werder Bremen 13 16-21 14

14. Hertha BSC 13 19-24 13

15. 1. FC Köln 13 13-21 11

16. Arminia Bielefeld 13 9-23 10

17. FSV Mainz 05 13 12-26 6

18. Schalke 04 13 8-36 4

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában