Anyanyelvükből vizsgáztak

Nagyvárad – Nem kaptak nehéz feladatokat magyar nyelvből és irodalomból, mondták szerdán az általunk megkérdezett nyolcadikot végzett diákok.

Az Ady Endre középiskolában vizsgázók körülbelül húsz perccel tizenegy óra előtt kezdték el leadni dolgozataikat, s mindannyian, akikkel beszéltünk, arról számoltak be: a tételek nehézségi foka nagyjából megegyezett a szimuláláson kapott feladatokéval. Első feladatként Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényéből kaptak egy szövegrészt, s ezzel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk. A feladatok között szerepelt többek között az, hogy fogalmazzák meg egy-két mondatban, miről szól a szöveg, nevezzék meg, ki a beszélő és ki a hallgató, készítsenek rövid jellemzést a „kőszívű emberről”, emeljenek ki a szövegből két magas, két mély és egy vegyes hangrendű szót. Ez a tétel egyébként annyiban volt meglepetés, hogy a regényt már ismerték, holott úgy tudták, ismeretlen szöveget fognak kapni.

Második tételként Somos Béla Irodalmi atlaszkönyvek című írásából kaptak egy részletet, az ehhez kapcsolódó kérdések során főleg a szövegértésen volt a hangsúly.

Claudiu Damian, a Bihar megyei tanfelügyelőség szóvivője elmondta: ez a próba is időben kezdődött el, nem voltak fennakadások, nincsenek információi arról, hogy bárkit kizártak volna és egyéb jellegű gondokról sem tud. Bihar megyében egyébként 1015 diák iratkozott fel az anyanyelvi vizsgára (944-en magyar, 54-en szlovák, 17-en pedig német tannyelvű osztályba jártak), közülük 58-an nem jöttek el. Az országos felmérőnek ez a próbája Bihar megyében 27 vizsgaközpontban zajlott.