Antiterrorista küldetések is voltak

Antiterrorista küldetések is voltak
Nagyvárad- Kedd délelőtt évértékelő sajtótájékoztatót tartottak a Bihar Megyei Csendőrség Rulikowszki úti székhelyén. Ioan Huluban ezredes, főparancsnok szerint rendkívül sikeres évet zártak.


Ioan Huluban csendőrezredes egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet: a tavalyi év folyamán 651 olyan küldetésük volt, mely a közrend biztosításáról szólt. Ezek közé tartozott, hogy 21 alkalommal tüntetéseket felügyeltek, mely akciókban 350 csendőrrel vettek részt, ami 16 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi 18 demonstráción ott levő 216 zsandárhoz képest. Ugyanakkor 451-szer kulturális-művészeti, vallási és koszorúzási rendezvényeken gondoskodtak a közbiztonságról, ami 31 százalékos bővülés 2014-hez képest. Összesen 1030 főnyi kontingensekkel sporteseményeken voltak jelen, és 19 küldetésük tárgya antiterorrista vonatkozású volt, terrorista cselekmények megelőzése céljából. Ezekre főleg izraeli állampolgárok védelme miatt volt szükség, amikor Bihar megyében járt Izrael repülőgép-modellező csapata, illetve Váradra látogatott a Szentföldről egy hivatalos küldöttség annak apropóján, hogy felavatták a felújított neológ zsinagógát. Emellett 24 missziójuk arra vonatkozott, hogy védelmezték a szavazódokumentumokat a Váradnak Szentmártonnal való egyesítéséről szóló referendumoknál, 191-szer pedig állampolgárok bejelentése nyomán intézkedtek.

Összesen 5044 küldetést hajtottak végre, ami 20 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi állapothoz képest. A tárgyidőszakban 527 közös akciót hajtottak végre más közintézményekkel- rendőrség és a belügyminisztérium egyéb fegyveres erőszakszervei, önkormányzatok, erdészeti hivatal, környezetvédelmi ügynökség, korrupcióellenes igazgatóság stb.- vagyis 122 százalékkal nőtt ezek száma.

Kevés a jármű

324 írásos figyelmeztetést állítottak ki, és 1296 bírságot szabtak ki 506.749 lej értékben. A csendőrök 153 bűncselekményt állapítottak meg (363 százalékkal többet, mint 2014-ben), és 172 elkövetőt azonosítottak be. A rendőrséggel közösen 348 bűncselekményt konstatáltak, és 381 elkövetőt kaptak el. 533 személy a rendőrségre vittek, és 75.862 lej értékben koboztak el javakat.

A számos bíztató adat mellett azért problémák is adódtak: két altiszt ellen jogi eljárás indult, és a Bihar Megyei Csendőrség gépjárműállománya csupán 31,4 százalékban lefedett, noha a mobilitás fontos eszköze a beavatkozásoknak. A helyzeten javított, hogy kaptak hat új autót tavaly, illetve még hármat az újraelosztás során.

A Bihari Napló kérdésére válaszolva Ioan Bogdan őrnagy, szóvívő elmondta: Bihar megye területén a közbiztonság vagy -rend veszélyeztetése szempontjából nem okozott problémát a migránshelyzet. Annyi történt csupán, hogy a tavalyi év vége felé, karácsonyt megelőzően a torlódások idején körülbelül másfél hónapig egy járőrcsapattal segítettek a határőröknek a borsi határátkelőnél.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter