Antibiotikum okozta a nő halálát

Nagyvárad – Anafilaktikus sokkot kapott egy nő,
miután recept nélkül antibiotikum
injekciót kapott. Az ügyben a váradi
ügyészség és a Bihar megyei
Közegészségügyi
Igazgatóság is nyomoz.


A nő még szombaton kért
antibiotikumos kezelést, és egy
barátnője, aki családorvos, de nem a
nő családorvosa, egy nagyon erős
antibiotikumot írt fel neki, mely a
penicilinéhez hasonló allergiás
reakciót válthat ki az emberből. A
nő rosszul lett, kórházba
szállították, ahol másnap
meghalt, nyilatkozta Marius Pircioaga, a
közegészségügyi
igazgatóság vezetője. A
rohammentősök diagnózisa szerint
anafilaktikus sokkot kapott.


Az ügyben az ügyészség is
nyomoz. Dorel Motiu ügyészségi
szóvivő szerint az áldozat, a 45
éves C.S., négy gyermek édesanyja
szombaton otthon, a kertben dolgozott, mikor egyszer
panaszkodni kezdett, hogy nagyon fáj a
háta. Ekkor hívta fel
barátnőjét, aki már
korábban is kezelte néhány
esetben. A doktornő felírta a
gyógyszert, és elküldte az
asszisztensnőt, hogy adja be az injekciót,
aki ezt meg is tette, anélkül, hogy
előtte leellenőrizte volna, hogy
allergiás-e az említett
gyógyszerre. Az asszony ezután lett
rosszul. Kihívták hozzá a
rohammentősöket, akik ellátták
és beszállították a
korházba. Vasárnap meghalt.