Anne Frank, a tizenhárom éves író

Anne Frank, a tizenhárom éves író
Nagyvárad – Anne Frank – történelem a mának címmel kedd délután rendhagyó kiállítás nyílt a Gheorghe Sincai Megyei Könytár második emeleti folyosóján. Érdemes időt szánni rá és megtekinteni a tárlatot.

Az első világháború utáni időkről, Hitler hatalomra töréséről, a második világháború és a Holokauszt szörnyűségeiről mesél az a tárlat, mely kedd délután nyílt a Megyei Könyvtár második emeletén. Érdekessége, hogy mindezeket egy tizenhárom éves kislány szemén keresztül ismerheti meg a látogató naplóidézetek, családi fotók, és egyéb kordokumentumok által. A tárlat megtekintése annak is élmény lehet, aki nem olvasta az Anne Frank naplóját vagy esetleg nem látta a zsidó kamaszlány életéről szóló nagysikerű filmet. A zsidóságot érintő előítéleteket, az üldöztetést, az emberi jogok semmibe vételét egyéni történetek és szemtanúk beszámolóival mutatja be a kiállítás, mely ilyen formában élményszerű hatást kelt és emlékezetes történelmi leckét nyújt. Megrázó látni a békeidőkbeli, boldog családi fotókat, majd azt a pár négyzetméternyi, amszterdami padlásszobát, ahol a Frank család rejtőzködött, és melyről Anne úgy számol be, mint „eszményi” rejtekhelyről. De talán a legmegrázóbb – miután megbarátkoztunk a kedves arcú, tizenhárom éves kislánnyal – olvasni azokról a megpróbáltatásokról, melyeket a haláltáborba élt át, és már nem írhatott meg naplójába (a feliratok egyébként három nyelven: magyarul, angolul és románul olvashatóak).

Szatmárról Váradra

A tárlatot Ligia Mirisan könyvtárigazgató és Seidler András, a Zsidó Közösségi Központ vezetője nyitotta meg. Az igazgatónő kifejtette: a tizenhárom éves Anne Frank nem tudhatta, hogy két éven keresztül vezetett naplóját évtizedek multán több millióan fogják olvasni. „A halálon túl is élni akarok” – írja a kislány naplójában és ez az írása által sikerült is neki, fogalmazott Ligia Mirisan. Kiemelte, hogy a könyvtár nagyon jó viszonyt ápol a nagyváradi Zsidó Hitközséggel és ennek gyümölcse ez a tárlat is. Seidler András elmondta: nem azzal a szándékkal hozták el a kiállítást Nagyváradra, hogy Holokauszt miatt siránkozzanak, hanem azért, hogy arra emlékeztessenek: sohasem ismétlődhet meg. A megnyitón jelen volt Décsei Miklós is, a Szatmárnémeti Zsidó Hitközösség elnöke. Részben neki köszönhető, hogy a tárlat anyaga, mely a budapesti Holokauszt Emlékközpont tulajdonában van Nagyváradon is megtekinthető. Szatmáron nagyon nagy sikere volt, mintegy 1500-an tekintették meg, tudtuk meg. Érdemes időt szánni rá és megtekinteni a tárlatot, mely két hétig látogatható a könyvtár nyitva tartási ideje alatt.

Mészáros Tímea