ANL-lakás igényelhető

ANL-lakás igényelhető
2015. október 15. és december 10. között lehet ismét igénylést benyújtani a váradi városházán az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakásokra.

A kérvény mellé egy sor másik dokumentumot is kell csatolni. A benyújtási időszak után bírálják el a kérvényeket egy részletes kritériumrendszer alapján. ANL lakást igényelhetnek 35 életévüket be nem töltött nagykorú személyek, kizáró feltétel továbbá, hogy sem az igénylő, sem pedig családtagjai ne rendelkezzenek saját lakással, ugyanakkor nem kérvényezhetnek ANL lakást azok sem, akik már ilyen bérleményben laknak. Az igénylőnek igazolnia kell azt, hogy a Nagyvárad Metropolisz Övezethez tartozó települések egyikében dolgozik, és azt is, hogy legkevesebb egy éve rendelkezik stabil nagyváradi lakcímmel. Az ezeknek a feltételeknek megfelelő kérvényezők igényléseit további kritériumok alapján rangsorolják. Nagyobb eséllyel utalhatnak ki ANL-bérleményt a rosszabb lakhatási körülmények között élőknek, az állami gondozásban nevelkedettek, a több gyermeket nevelőknek, illetve azoknak, akik örökbe fogadtak gyermeket, azoknak, akik régebb ideje nyújtották be kérvényeiket, akik olyan betegségben szenvednek, amelynek ellátásához gondozóra van szükség. Ugyanakkor számításba veszik az igénylő végzettségét is, valamint azt, hogy a kérvényező az eredeti tulajdonos által visszakapott államosított lakásból kellett-e kiköltözzön.

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter