André Rieu-koncert

Eye Cinema
Eye Cinema
André Rieu, a „Keringők királyának”is nevezett világhírű holland hegedűművész, július 22.-én, Maastrichtban tartott koncertjét műholdas közvetítés által a világ különböző filmszínházaiban is hallhatta, láthatta a közönség.

Az év egyik jelentős filmes eseménye. A kolozsvári zeneszerető közönség a Győzelem moziban tekinthette meg a rendkívüli zenei élményt jelentő, 185 perces, hangversenyt.

André Rieu 1949-ben, Maastrichtban született. Zenész családból származik. Apja a Lipcsei Opera igazgatója, és évekig a Limburgi Szimfonikus Zenekar karmestere volt. A maastrichti és brüsszeli konzervatóriumokban végezte tanulmányait, és Herman Krebbersnél mélyítette el a zenei tudását. Megalapította a Johann Strauss nevét viselő zenekart, amely az idők folyamán egyre nevesebbé vált. Kezdetben a néhány művészből álló formáció az egyik általános iskola osztálytermében próbált, ma a világ leghíresebb stadionjaiban, koncerttermeiben tartja a hangversenyeit. Jelenleg a zenekarnak 60 állandó tagja van, és meghívott világsztárok is fellépnek. A hegedűművész az 1732-es Stradivari- hegedűn játszik. Világszerte-Dél-Afrika, Kína, az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Európa szerte ismert az André Rieu zenéje. Több mint 40 millió az eladott albumok és DVD-k száma.

A Johann Strauss Orchestra 30. évfordulóját ünnepli

Minden év júliusában nagyívű koncertjét tartja a szülővárosában. A 2017-es koncert mozi közvetítésének házigazdája Charlotte Hawkins, aki a koncert befejezése után interjút készített a hegedűművésszel a mozinézők számára. A hangverseny egyik érdekessége az, hogy a Johann Strauss Orchestra ebben az évben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A zenekar rendkívül gazdag repertoárjában a legismertebb musicalek, híres operák, operettek, világhírű keringők, pop, filmzenei feldolgozások szerepelnek. Ezek közül válogatnak a hangversenyre.

Maastricht neve Európában a világpolitika révén vált ismertté. 1992-ben írták alá a „Maastrichti szerződést”, az Európai Unió létrehozásáról szóló szerződést, amely 1993-ban lépett érvénybe.

„Szeretek a közönséggel beszélni”

A nagy lélegzetű koncert, a látványos, lenyűgöző előadás, valódi élményt nyújtott a közönségnek, amely aktívan bekapcsolódott az előadásba. Némely zeneszámot együtt éneklik a zenekarral, vagy például a Kék Duna keringő elhangzásakor egyesek táncra perdültek. Látszott, hogy a nézők felszabadultak, vidámak, élvezik az előadást. Az André Rieu hangversenyére különböző országokból is eljönnek a zeneszerető egyének. A szervezők arra törekedtek, hogy a mozinézőknek ugyanolyan élményben legyen részük, mintha a helyszínen hallgatnák a csodálatos előadást. A tökéletes zenei közvetítéshez magasszínvonalú rögzítési technikát alkalmaztak. A majdnem háromórás előadás első részében 11, a másodikban 19 zeneszám hangzott el. Vidám jelenetek, show elemek gazdagítják, teszik látványossá a koncertet. „Szeretek a közönséggel beszélni, és a szemükbe nézni” -mondta André Rieu hegedűművész az egyik interjú alkalmával. A rendkívül népszerű, világhírű hegedűművészt, „keringő királyaként” fogadják, zenéje megérinti az embereket kortól, nemtől függetlenül.

A kolozsvári mozinézők is érezték, hogy André Rieu koncertjének műholdas közvetítése révén felejthetetlen, látványokban gazdag koncerten, varázslatos estén vettek részt.

Csomafáy Ferenc

Címkék: ,