A 93 éves Gábor Zsazsát azonnal elkezdték felkészíteni a műtétre, miután vasárnap megvizsgálták a lábát a Los Angelesi Ronald Reagan kórházban – közölte a színésznő sajtóképviselője. John Blanchette elmondása szerint rákos seb kezdett el megjelenni a színésznő egyik lábán, és bármikor megkezdődhet az üszkösödés – írta a CNN.
Gábor Zsazsa férje vasárnap este a hírtelevíziónak elmondta: a színésznő ébren volt, és tisztában volt állapotával. Frederic von Anhalt szerint a színésznőnek “nincsen választása”, mert az amputáció nélkül meghalna. Gábor Zsazsának orvosai már a karácsonyi ünnepek előtt javasolták a végtaglevágást, de a színésznő akkor nem akarta a műtétet, és azóta állapota sokat rosszabbodott – mondta el von Anhalt.
Gábor Zsazsát az elmúlt hónapokban már többször is kezelték kórházban. Nyáron csípőprotézis-műtétet hajtottak végre rajta, majd miután állapota rosszabbodott, augusztusban papot hivatott magához, hogy feladja az utolsó kenetet. Novemberben pedig lábfertőzés miatt kellett kórházban ápolni. A számos házasságáról is ismert egykori szépségkirálynő egészsége az elmúlt években romlott meg: egy 2002-es autóbaleset után részlegesen lebénult és tolószékbe kényszerült, 2005-ben pedig agyvérzést kapott.