Ami a katalánoknak a függetlenség, az nekünk az autonómia

Ami a katalánoknak a függetlenség, az nekünk az autonómia
Az Erdélyi Magyar Néppárt is csatlakozik az Európai Szabad Szövetség (EFA) kezdeményezéséhez, mellyel kiállnak a katalán kisebbség mellett – jelentette be Bálint József, a Néppárt Önkormányzati Tanácsának elnöke, Kovászna megyei Néppárt-elnök, Zakariás Zoltán, a Néppárt Hargita megyei elnöke és László György, a Néppárt Maros megyei elnöke.

Mint ismeretes, szeptember 7-én, a katalán parlament döntése alapján, kiírták a függetlenségi népszavazást, mely a katalán közösség Spanyolországtól való elszakadását eredményezheti. Egy nappal később a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette az említett törvényt, és úgy határozott, hogy 70 magas beosztású katalán tisztségképviselőt és 947 katalán polgármestert kötelez a népszavazás megakadályozására. Ennek nyomán az EFA vezetősége arra kérte a szervezet tagpártjait, hogy vállaljanak szolidaritást a katalán közösséggel, és küldjenek levelet az Európai Unió vezetőinek – felhívva figyelmüket Katalónia spanyol elnyomására.

„Kiállunk a katalán közösség mellett, és valljuk: ami számukra a függetlenséget jelenti, az nekünk – erdélyi magyaroknak – az autonómiát. Katalán barátaink éveken keresztül velünk voltak a Székely Szabadság Napján, és úgy gondoljuk, a szolidaritás kölcsönös kell legyen – különösen akkor, ha önrendelkezési törekvéseinkről van szó” – mondta Zakariás Zoltán.

„A demokráciát nem fékezni, hanem segíteni kell. Nem a hatalmi erőszak, hanem a tárgyalás, az érvek és érdekek egyeztetése vezethet csak el a kölcsönös megértéshez és szüntetheti meg a különböző nemzetek közötti konfliktusokat. A katalán célok messze állnak a székelyföldi autonómiatörekvésektől, de mi is az önkormányzatiság magasabb fokát kívánjuk elérni. Emiatt is terveztük meg a székelyföld autonómiájáról szóló referendumot és hoztuk létre több mint 50 településen az autonómia-népszavazásáról szóló határozattervezetet, amelyet a prefektusok minden bíróságon elgáncsoltak” – jelentette ki Bálint József.

A Néppárti politikusok bejelentették: a párt elnöksége, a választmányi tagok, valamint az összes néppárti önkormányzati képviselő ellátja kézjegyével az EFA által megfogalmazott levelet.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája