„Amíg nem vernek meg, nem vagy igazi bíró”

Sebastian Colţescu játékvezető – a Temesvári Poli–Bukaresti Rapid meccsen, a Dorin Mudurát ért incidens kapcsán – a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt sokkal nagyobb verést kapott, mint Mudura vasárnap, hozzátéve, hogy amíg egy sípmestert nem vernek meg, addig nem igazi bíró.

„A Stoinai Petrolul–Vânju Mare-i Building harmadosztályos mérkőzésen a hazai csapat játékosa labda nélkül könyökkel leteremtette ellenfelét. Közel álltam, tisztán láttam az esetet, s felmutattam a piros lapot.

A stionai együttes kapusa, egy két méteres melák, és a csapatkapitány mintegy 70 méteres sprintet vágtak le, amíg elértek hozzám, s arra ösztönözték társaikat, hogy ütlegeljenek, mert úgysem állíthat ki mindenkit. Indítványukat tett követte, mindketten ütöttek, rúgtak, amíg nagy nehezen ki nem szabadultam a karmaik közül, s felmutattam nekik a piros lapot. A kapus megfogta a blúzomat, ahogy tette azt Ganea Muduraval, csakhogy engem az az óriás többször megforgatott maga körül, mintha a körhintán ültem volna, majd folytatta az ütlegelést. Szerencsére sikerült végig vezetnem a 0–0-s végeredménnyel zárult összecsapást” – emlékezett Coltescu.

A játékvezető elismerte, hogy valószínűleg ő is sírt volna Mudura helyében a találkozó végén, s biztos abban, hogy a partjelzőnek nagyon nehéz lesz az elkövetkezendő néhány hónapban, mert bárhova megy az országban kigúnyolják majd. Coltescu a történtek után egy nappal is azon a véleményen van, hogy ha a meccs játékvezetője, Erdei István már a meccs elején kiállította volna Ganeát, nem történt volna meg az incidens. „Szó sincs arról, hogy bárki is vadászta volna Ganeát, de csak a volt válogatottnak tett volna jót azzal, ha már a második percben zuhanyozni küldi. De tudjuk milyen nagy felelőség ilyen korán kiállítani egy futballistát” – zárta mondandóját a spori.