2011.04.16 14:15; Frissítve: 2011.04.16 14:15


Amerikát és Izraelt vádolja számítógépes támadással Irán

Irán szerint az Egyesült Államok és Izrael áll az ország atomprogramjában komoly károkat okozó Stuxnet számítógépvírus mögött.

A Stuxnetet tavaly júniusban azonosították, a következő hónapokban komoly rombolást okozott Irán teljes számítógépes iparában, bár elsősorban a Busherhr atomerőművet támadta, ahol több technikai problémát okozott, és késleltette a létesítmény teljes üzembeállítását.

Golam Reza Dzsalali az iráni polgári védelem vezetője szerint a féregvírus a fertőzött gépeken lévő összegyűjtött információkat kijelölt internetcímekre irányította, és ezeket a jelentéseket követve derült ki, hogy azok címzettjei a zsidó állam és az amerikai Texas voltak.

Márciusban egy német számítógépes biztonsági szakértő, Ralf Langer azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államokat és az izraeli titkosszolgálatot, a Moszadot gyanítja az iráni atomprogramot támadó Stuxnet kiszabadítása mögött. A New York Times januárban írt először arról, hogy az amerikai és az izraeli titkosszolgálatok közösen fejlesztettek ki egy számítógépes vírust az iráni atombomba kifejlesztésének megakadályozására.

Tavaly novemberben Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök bejelentette, hogy az urándúsítás – Teherán nukleáris programjának legvitatottabb része – komoly károkat szenvedett egy vírustámadás miatt, de a problémát időközben megoldották.

Az iráni nukleáris program okozza a legnagyobb feszültséget Teherán és a nyugat viszonyában, az iszlám köztársaságot gyakran vádolják azzal, hogy a civilnek mondott nukleáris fejlesztések valójában atombomba előállítására irányulnak, de Ahmedinezsádék folyamatosan visszautasítják a vádakat.

-Független Hírügynökség-


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Multimédia
A családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul a telefonadóval
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A családok, kórházak és az ügyfélbarát ügyfélszolgálatok járnak [...] tovább »
6 százalékos éves növekedés várható az informatikai piacon
  Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az informatikai szolgáltatások értéke éves szinten mintegy 6 [...] tovább »
Mark Zuckerberg megnősült
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója stílusosan a Facebook-on jelentette be, hogy feleségül vette szerelmét, [...] tovább »
A Facebookkal 42,55 dolláron indult a kereskedés
New York, 2012. május 18., péntek (MTI) - Félórás késéssel, 42,55 dolláron indult a kereskedés a Facebook [...] tovább »
Magyarok mutatják be az első sztereó 3D épületvetítést
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Bordos László Zsolt és csapata mutat be először 3D animációt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés