Amalia Tătăran és Maurer Krisztina Szatmár megye legjobb sportolói

Amalia Tătăran és Maurer Krisztina Szatmár megye legjobb sportolói
Idén is külön listát készítettek az olimpiai és nem olimpiai sportágak legjobbjainak Szatmár megyében: az előbbi kategóriában párbajtőrvívó Amalia Tătăran, míg utóbbiban a karatéka Maurer Krisztina végzett a rangsor élén.

Nem született meglepetés: Amalia Tătăran lett Az Év SportolójaSzatmár megyében. A mindössze 16 éves párbajtőrvívó idén kadet korosztályos világbajnokságon nyert bronzérmet, kadet és junior korosztályos országos bajnok, és az ötödik helyen zárt az első lakalommal rendezett ifjúsági olimpiai játékokon, Szingapúrban. Ez csak néhány a Szatmárnémeti SK sportolójának idei sikerei közül. Csiszár Ferenc edző tanítványa egyébként már több éve résztvevője a szatmári toplistának, tavaly a harmadik helyen zárt Deac Simona (párbajtőr) és Nagy Attila (atlétika) mögött.

A lista első öt helyén egyébként azok a sportolók osztóznak, akiket mi már az elmúlt héten „megtippeltünk”, hogy a legjobbnak járó elismerésre pályázhatnak. Tătăran mellett a cselgáncsozó Marian Halas, az atléta Nagy Attila, a cselgáncsozó Sámel Lóránd és a párbajtőrvívó Adrian Pop vezetik a listát, ebben a sorrendben.

Mindez a Szatmár Megyei Sport– és ifjúsági Igazgatóság (DJST) keddi gyűlésén derült ki, ahol a megye sportegyesületeinek képviselői javaslatára idén is külön listát állítottak az olimpiai és a nem olimpiai sportágaknak. Tătăran 73 pontot gyűjtött, így a „közös listán” is első lett, ugyanis a nem olimpiai sportágak legjobbja, a Nagykárolyi Karate Do BFKS karatékája, Maurer Krisztina 53,13 pontot gyűjtött. A nem olimpiai sportágakban egyébként idén is a karatékák vitték a pálmát, hiszen Maurer csapattársa, Ernyi Kinga lett a második, Sorin Alexandru (Szatmárnémeti Zanshin) a harmadik, Fazekas Orsolya (Karate Do BFKS) pedig a negyedik helyen zárt, míg az Aranyosmeggyesi Sky Lark rádióamatőre, Loredana Bilan az ötödik helyen zárt a listán.

Akárcsak az elmúlt években, ezúttal is voltak elégedetlen klubelnökök a ranglista összeállításánál. Fógel László, a Szatmárnémeti VSK elnöke azért volt elkeseredve, mivel a Román Kupa ezüstérmes női kosárlabdázóit idén nem díjazzák, ugyanis az Országos Sport– és Ifjúsági Hatóság (ANST) nem pontozza a kupaviadalok eredményeit. Csiszár Ferenc viszont érthetően boldog volt az „eredményhirdetést” követően, ugyanis sportolói uralják a megyei rangsort az elmúlt években: korábban Adrian Pop, majd Deac Simona volt a megye legjobbja. „Örülök, hogy egy párbajtőrvívó lett idén is a megye legjobbja. Gyakorlatilag Amalia folytatja a sikerek sorát, amelyet Adi Pop és Deac Simona kezdett meg több évvel ezelőtt” – mondta a Szatmárnémeti SK sikeredzője.

Azt viszont mi nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a DJST ideiglenes igazgatója, Florin Gal semmibe vette a megyei sportélet egyik legfontosabb gyűlését. Az alig több mint fél órás gyűlésről majdnem negyed órát késett, de akkor sem vette át a „stafétabotot” az igazgatóság tanácsadójától, Simon Sándortól, csupán bejelentette a díjazás időpontját, és ezzel lezártnak gondolta feladatát. Ugyanakkor Gal arra sem méltatta a klubok képviselőit, hogy egy pohár vízzel kínálja őket.

A megye legjobb sportolóit egyébként december 21–én fogja díjazni a DJST, az eseménynek pedig valószínűleg a Sport Hotel ad majd otthont.