Állásbörze a frissen végzett tanulóknak

Állásbörze a frissen végzett tanulóknak
A Bihar megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség még várja a munkaadók jelentkezését a szeptember 28-án végzett hallgatóknak megszervezendő állásbörzére.

A legfrissebb adatok szerint eddig mindössze öt cég jelezte részvételét a pénteki állásbörzén, mondta Daciana Nica, a Bihar megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) aligazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy ez a szám a jövő hétig biztosan nőni fog. Az ügynökség hetven cégnek küldte ki a felhívást. Az öt cég összesen 32 munkahelyet ajánlott fel, amelyekből kilenc felsőfokú végzettséget igényel. A börze a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában lesz megtartva szeptember 28-án 9-13 óra között, az aligazgató hozzátette, hogy annak ellenére, hogy a végzett diákoknak szervezik a börzét, olyan cégeket is várnak, akiknek nincs álláskínálatuk fiataloknak, mivel biztos nem csak ez a kategória lesz jelen. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy szeretnék ösztönözni a munkaadókat, hogy alkalmazzák a fiatalokat. Néhány adatot is ismertettek az elmúlt években szervezett állásbörzékről. A végzett hallgatóknak ajánlott munkahelyek száma 2009-től 2011-ig nőtt, míg a résztvevők száma csökkent. Az általános állásbörzék alkalmával a munkahelyek száma 2009-től minden évben folyamatosan csökkent, míg a résztvevők száma változott. A csökkenő munkahelyekkel kapcsolatban Daciana Nica elmondta, hogy nem minden cég jelenti be az üres munkahelyeket.

Munkanélküliség

Az aligazgató elmondta, hogy a tavalyi év augusztusi adatai szerint a munkanélküliségi ráta 3,75 százalék volt (10.610 regisztrált munkanélküli), míg az idei év augusztusi adatai szerint 3,86 százalék volt (10.909 regisztrált munkanélküli), tehát enyhén nőtt a munkanélküliségi ráta. Daciana Nica elmondta, hogy a tavalyi évnek ugyanehhez az időszakához képest hatszáz személlyel nőt a cégek által bejelentett csoportos létszámleépítés. Elmondta, ez a különbség a Hanil Electronics vállalat felszámolása miatt nőtt meg. Egyébként a téli időszakban általában az építőipar és a mezőgazdaság területén nő meg a csoportos elbocsátások száma, de az említett profilú cégek tavasztól újra felvesznek embereket. Az aligazgató ismertette az október 9-10-én Szebenben megszervezendő állásbörzét is, amely alkalmával körülbelül száz németországi munkahely vár betöltésre. A következő munkahelyajánlatok vannak: szakács, pincér, recepciós, konyhasegéd, takarítók. A kiválasztott személyeket október-április időszakban alkalmazzák, heti 40 órás munkaidővel. Az ajánlatot az Eures portálra is feltöltik, itt további információkat is megtalálhatnak.

Nagy Noémi