Állandó gondok az eső miatt Nagyváradon

Állandó gondok az eső miatt Nagyváradon
Évtizedek óta tapasztalhatjuk, ahogy a bihari megyeszékhelyen minden nagyobb esőzés egész tavak kialakulását eredményezi, leállítva a közlekedést, ezen belül még a tömegközlekedést is. A szakértő szerint egyelőre nem is számíthatunk javulásra.

Állandóan cseng a telefon a váradi Vízműnél (CAO), minden nagyobb esőzés után, a polgárok sokasága jelenti be, hogy elöntötte a víz az utcáját, a lakását, a pincéjét. Valentin Bot diszpécser szerint felhőszakadások után néhány órán belül általában több mint 50 hívás érkezik, az emberek általában dühösek, kétségbeesettek. Idén például július 8-án, 15-én, 22-én is voltak nagy esőzések, amik az említett jelenségekkel jártak. A legnagyobb gondok ilyenkor a Főutca és a Magheru kereszteződésében, a Körös áruház előtt jelentkeznek, valamint az Olimpiadeien, de sok más helyen is leáll a forgalom a kialakuló, egybefüggő tavak miatt. Az első példa oka, hogy a Dózsa, a Graurilor és a Pasteur utcákról lezúduló víz gyűlik össze. Liviu Sabău Popa, a mentők gazdasági igazgatója, aki egyúttal PSD-s helyi tanácsos, azt hangoztatja, hogy ilyenkor a mentők is értékes perceket vesztenek a küldetéseik során. Valentin Bot, a CAO egyik diszpécsere úgy összegez, hogy tehát a Körös áruház előtti rész szerepel a bejelentések toplistájának élén is, náluk a következő a Horea, a Ion Vidu, a Topălniceanu, majd az Averescu és a Matei Corvin. Az Oradea City Report applikáció szerint a váradiak az utóbbi időben reklamáltak még ilyen ügyekben a Rogériusz sétány, a Moldovei, a Podului, a Cazaban, a Macului, az Ecaterina Teodoroiu, a Făcliei, a Prunilor, az Ogorului és a Ciheiului utcákon keletkező árvizek miatt. Popa szerint a gond, hogy az esővizet elvezető csatornarendszert nem a nagy felhőszakadások esetén lezúduló túl nagy vízhozamra tervezték. Mint mondja, a rendszer négyzetméterenként 40 literes esőzésig bírja, ha ez 24 óra alatt esik. Ha viszont néhány óra alatt, akkor a rendszer nem tudja elvezetni a vizet. Hozzáteszi, hogy szinte sehol nincs is olyan rendszer, amit direkt a rendkívüli helyzetekhez mérten építenének ki. Van ugyanis pontos törvényi keret arra, hogy milyen csöveket lehet használni, és természetesen minél nagyobb átmérőjű a cső, annál nagyobb a teljes beruházás is – márpedig semmilyen finanszírozó nem megy bele nagyobb költségekbe, azért, hogy rendkívüli helyzeteket is bírjon a rendszer. Ráadásul túl nagy csövek esetén a nem rendkívüli esetekben kellemetlen szagok áradhatnak a csatornarendszerből.

Kiemelt zónák

A CAO szerint Váradon összesen 15 kiemelt zóna van, ahol gyakori az árvíz. Ezeket fokozatosan próbálják megoldani. Az első a Körös áruház környéke, ott már meg is van a műszaki megoldás, de mivel nagyon forgalmas térség, megvárják a munkálatok megkezdésével a Dacia híd szélesítési munkálatainak elindulását, ami miatt úgyis állni fognak a villamosok. Az Olimpiadei esetében a CAO a Bihorului úton tervez két vízátemelő állomást építeni, az egyiket a volt vasúti remizben, amely az Ecaterina Teodoroiu környékéről gyűjti össze a vizet és egy patakba vezeti, a másik állomás a Suișului környékét fogja kiszolgálni, ezek várhatóan jövőre lesznek meg. Az Averescun vastagabb csőre fogják cserélni a létezőt. A Rogériuszon sokfelé nincs is külön esővíz elvezető rendszer, a csapadék a szennyvízrendszerbe jut, ebben a térségben külön hálózat kialakítását tervezi most a CAO. Terveztek már ilyet a 90-es években is, akkor 50 millió euróra saccolták a költségeket. A terv az, hogy az összeg egy részét az ingatlanfejlesztőkre terhelnék át, akik az épületek felhúzása során az adott térségekben ilyen rendszereket is kiépítenének, ahhoz csatlakozna aztán a város által létrehozandó további rész.

Szeghalmi Örs

Címkék: , ,