Alkotmányossági kifogást emel az államfő a költségvetési törvény ellen

Akt.:
Klaus Iohannis
Klaus Iohannis
Megtámadja az államfő az alkotmánybíróságon a 2019-es állami költségvetésről szóló törvényt.

Klaus Iohannis keményen bírálta pénteki sajtónyilatkozatában a kormány által kidolgozott büdzsét, “a nemzeti szégyen költségvetésének” nevezve azt. Az elnök úgy véli, a jogszabály több ponton is alaptörvénybe ütközik, figyelmen kívül hagy az Európai Unióval szemben vállalt kötelezettségeket, alapvető jogokat sért, ugyanakkor megszegi a decentralizáció és a szubszidiaritás elvét, ezért alkotmányossági kifogást emel ellene.

Az államfő rámutatott, a 2019-es büdzsé amellett, hogy megkésett, nem reális, túlbecsült adatokra alapoz. “Ezzel a költségvetéssel a PSD kormányának eddigi sikertelenségeit próbálja leplezni. Ők a befektetések költségvetésének nevezték – ez az első nagy hazugság ebben a büdzsében” – fogalmazott Iohannis.

Az államfő emlékeztetett, a törvény értelmében a PSD-nek tavaly november 15-éig el kellett volna készülnie a költségvetéssel. “Megmondom, miért késleltették három hónapot: nem akarják, hogy a befektetések megvalósuljanak, mert nincs pénzük rájuk” – mondta, hozzátéve, hogy míg fontos beruházásokra nincsenek alapok, a parlamenti pártoknak szánt állami támogatást jelentősen növelték. A pártfinanszírozásra szánt 270 millió lejből 150 milliót kap a PSD, azaz hússzor nagyobb összeget, mint a 2016-os választási évben – nyomatékosította.

Klaus Iohannis szerint a költségvetési törvény “biztos áldozatai” a helyi önkormányzatok, amelyek számára egymilliárd lejjel kevesebbet különítettek el, mint az elmúlt esztendőben, ellehetetlenítve ezáltal fontos helyi beruházások kivitelezését.
www.agerpres.ro