Alkotmányos az új román adatvédelmi törvény

Alkotmányos az új román adatvédelmi törvény
Nem sérti az alkotmányt új román adatvédelmi törvény, amely bírói meghatalmazáshoz kötötte a kommunikációs adatok kikérését – döntötte el csütörtökön a bukaresti alkotmánybíróság.

A tavaly októberben kihirdetett jogszabály ellen csaknem egy éve, a bukaresti harmadik, illetve hatodik kerületi bíróság elé állított vádlottak emeltek alkotmányos kifogást, de a taláros testület azóta nem tudott dönteni – írta a Mediafax hírügynökség.

Az utólagos normakontrollt azért övezte nagy médiaérdeklődés, mert a törvény előző formáját és két másik, a telefonos és az internetes kommunikációra vonatkozó jogszabályt 2014-ben alaptörvénybe ütközőnek minősítette az alkotmánybíróság. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori vezetője a tavaly januári párizsi terrortámadások után nyíltan a taláros testületet tette felelőssé azért, hogy a titkosszolgálatokat úgymond megfosztotta a terrorelhárításban nélkülözhetetlen jogi eszközöktől.

A joghézag felszámolását sürgető Klaus Iohannis államfő kezdeményezésére tavaly politikai konszenzus alakult ki a román pártok között az adatvédelmi szabályozás módosításáról.

Az új törvény szerint a telefon- és internetszolgáltatóknak kizárólag bírói felhatalmazás esetén kell kiadniuk 48 órán belül valamely felhasználó személyi adatait, a hívás helyét és az adatforgalom többi paraméterét az azokat igénylő nemzetbiztonsági vagy bűnüldöző szerveknek. A korábbi, 2006-ban elfogadott adatvédelmi törvény nem korlátozta ezek hozzáférését a távközlési szolgáltatók által kezelt személyes adatokhoz.

A romániai szolgáltatóknak három évig kell tárolniuk előfizetőik hívásainak, illetve levelezésének minden adatát, a tartalom kivételével.

(MTI)



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter