Alkoholt fogyasztott az A1-es autópályán történt, három halálos áldozattal járó balesetet okozó gépkocsivezető

Alkoholt fogyasztott az A1-es autópályán történt, három halálos áldozattal járó balesetet okozó gépkocsivezető
Alkoholt fogyasztott az A1-es autópályán a szembejövő sávra áthajtó és három halálos áldozattal járó balesetet okozó gépkocsivezető, aki elhagyta az esemény helyszínét – közölte a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság.

A férfit Bégaszuszány (Susani) környékén, a mezőn érték utol a rendőrök, nem messze egy vasúti átjárótól, Bégamonsotor (Mănăştur) irányába tartott. Az ellenőrzésénél az alkoholszonda 0,39 mg/l légalkohol-koncentrációt mutatott.

A balesetben két gépkocsi ütközött; az egyikben három felnőtt és két gyerek utazott. Közülük két felnőtt, a gyerekek nagyapjai, a helyszínen életét vesztette, egy ötéves gyerek utólag, a kórházban halt bele sérüléseibe. A harmadik felnőtt, a gyerekek apja, nem szorult orvosi ellátásra.

www.agerpres.ro