ALDE-frakcióvezető: Nem kell az ALDE-nak ,,abszolút minden körülmény között” kormányon maradnia

ALDE-frakcióvezető: Nem kell az ALDE-nak ,,abszolút minden körülmény között” kormányon maradnia
Nem kell ‘abszolút minden körülmény között’ kormányon maradnia a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) – jelentette ki a párt szenátusi frakcióvezetője, Daniel Zamfir a Radio France Internationale-nak adott interjújában.

Zamfir úgy nyilatkozott: az ALDE egy kompetenciára épülő kormányátszervezést óhajt, valamint egy új kormányprogramot, amellyel vissza lehetne nyerni a lakosság bizalmát. Ezeket a kéréseiket a miniszterelnök asszonnyal is közölték – tette hozzá. ‘A párton belüli tárgyalások során döntjük el, hogyan viszonyulunk a továbbiakban ehhez a kapcsolathoz. Vannak dolgok, amik nem mehetnek így tovább. Az infrastruktúrát érintő fő célkitűzéseket félretették. Ez zavarja az ALDE-t, még akkor is, ha a kormány kisebbik pártja. (…) Az ALDE-nak nem kell abszolút minden körülmény között kormányon maradnia’ – fogalmazott a szenátor.

Hozzátette, pártja szeretne továbbra is része lenni a kabinetnek, de a kormánynak az a feladata, hogy elnyerje az emberek bizalmát, ehhez pedig szükség van a fent említett célkitűzések megvalósítására.

Ugyanakkor lezártnak nyilvánította a PSD és az ALDE közös államfőjelöltjének kérdését. ‘A mi jelöltünk egyértelműen Călin Popescu Tăriceanu úr, a PSD jelöltje pedig Dăncilă asszony, mindenki úgy kampányol, ahogy jónak látja’ – fogalmazott Zamfir, aki azt is cáfolta, hogy az ALDE ‘erőltette’ volna a Victor Ponta vezette Pro Románia párt kormányra juttatását.

 

www.agerpres.ro



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .