Áldássá kell válnunk másoknak

Negyven nappal húsvét után a római katolikus egyház Urunk mennybemenetelét ünnepli. Ennek megfelelően áldozócsütörtökön ünnepi miserend volt a nagyváradi Székesegyházban, mi reggel voltunk ott.

Áldozócsütörtök egyike a római katolikus egyház legrégibb ünnepeinek, amit bizonyítanak a fennmaradt homíliák, melyeket az egyházatyák (Eusebius, Nyssai Szent Gergely, Szent Ágoston) ezen az ünnepen tartottak. Minthogy a húsvéti gyertya a feltámadt Krisztust jelképezi, ezért azt az ünnep nagymiséjének evangéliuma után eloltják, a feltámadt Krisztus szobrát pedig elviszik a szentélyből. Urunk mennybemenetelének valósága ugyanakkor a katolikus vallás egyik alapigazsága, mely szerint Jézus Krisztus „fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat“.

Az üzenete

Az evangéliumi részlet Szent Lukács könyvéből szólt, a reggel 8 órakor kezdődött szentmisét pedig Mahajduda János segédlelkész mutatta be a Székesegyházban.Prédikációjában arra hívta fel a figyelmet: az Apostolok cselekedeteinek beszámolója szerint Urunk mennybemenetele után a tanítványokat nagy öröm töltötte, hiszen átélhették az embernek valaha megadatott legnagyobb kitüntetés utolsó pillanatát. Ugyanakkor azonban a tanítványoktól- akik szemtől szembe látták Jézust- talán azt vártuk volna el, hogy öröm helyett a szívük fájdalmát juttassák kifejezésre, hiszen el kellett búcsúzniuk Krisztustól. Az, hogy nem így történt, azzal magyarázható, hogy valami megváltozott az Emmausz felé vezető úton történtek és a mennybemenetel közt eltelt időszakban, vagyis a tanítványok megértették azt, hogy az igazi boldogság nem a látható, hanem a láthatatlan dolgokban van. Rájöttek arra, hogyha nyitott szívvel és lélekkel járnak az élet ösvényén, akkor megtapasztalhatják azt, hogy különféle helyzetekben és módon Jézus közeledik feléjük, ugyanis a mennybemenetele után a jelenléte egyetemessé vált, állandóan bennünk és köztünk van. Krisztusnak tehát el kellett mennie ahhoz, hogy az örömünk teljes legyen.

Ugyanakkor áldozócsütörtök azt is üzeni számunkra, hogy amiképpen a tanítványoknak el kellett hagyniuk a mennybemenetel helyét, hogy az emberek közé menve hirdessék az evangéliumot, úgy nekünk is kell lépnünk önző világunkból ahhoz, hogy megtalálhassuk a valódi boldogságot, mely a másokhoz való szeretetteljes odafigyelésben jut kifejezésben, abban, hogy felebarátainkkal is megosztjuk azt, amit az öröm forrásának megtalálása miatt érzünk. Emellett arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Jézus földi élete utolsó perceiben felemelte a kezét, és megáldotta a tanítványait, illetve az egész világot, így tulajdonképpen bennünket is. Erről tanúskodnunk kell, és ugyanakkor arra kell törekednünk, hogy mi is áldás legyünk mások számára- tanácsolta a tisztelendő.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter