Alattomosan veszélyes kórokozó

Alattomosan veszélyes kórokozó

A tavasz beköszöntével minden
állat, valamint a természetes
környezetben barangoló ember ki van téve
a kullancscsípésnek, valamint a kullancsok
által terjesztett
vírusfertőzésnek.


A jó idő beköszöntével
egyre többen mennek a szabadba
sétálni, piknikezni vagy csak
kikapcsolódni, nem is gondolva arra a
veszélyre, amit a kullancsok jelenthetnek az
emberek, illetve a kedvencként tartott
állatok szervezetében. A kullancsok
kedvenc tartózkodási helye az erdei
aljnövényzet, hiszen az
árnyékos részen nagyon jól
érzik magukat, nem szeretik viszont a meleget
és a szárazságot. A kullancsok az
atkák fajának egyik alrendjébe
tartoznak, melyek a gazdaállatba kapaszkodnak,
és így válnak
vérszívóvá. A juhok
által feljárt területeken gyakoribb
a kullancsok jelenléte, melyek nemcsak az
emberbe, de a kutyákba is megtelepednek, ahonnan
átjuthatnak az emberre is. A területek
fertotlenítése ugyan lehetséges,
de nem egy környezetvédok átal
elfogadott eljárás, ugyanakkor nem is
olcsó folyamat. A melegvéruek
borébe megtelepedett kullancs leválik
„gazdájáról”, ha
teleszívta magát, azonban
veszélyes a kullancscsípés, hiszen
észrevétlen és már csak
akkor érezhetjük hatását, ha
elfertozodött. Pallai Ildikó doktorno
elmondta, hogy bár létezik
védooltás az agyvelogyulladást
okozó Tick Borne Encephalitus betegség
ellen, Romániában ez nem szerezheto be,
bár mintegy három évig
védettséget nyújtana az
oltás. A Lyme-kórt
(agyhártyagyulladás) okozó
Borrelia baktérium ellen azonban nem
létezik védooltás, így
egyedüli védekezési módszer a
megelozés.


Dr. Lidia Tamas a Szatmár megyei
Közegészségügyi
Hatóság szakembere elmondta, hogy kevesen
betegednek meg a kullancscsípés
következtében, de nem árt az
óvatosság. A doktorno tanácsa,
hogy az erdei kirándulások után
alaposan vizsgáljuk át saját
testünket – ez a gyermekekre hatványozottan
érvényes -, és amennyiben
kullancsot vélünk felfedezni a borön,
azonnal menjünk orvoshoz, lehetoleg
sebészhez, aki szakszeruen el tudaj
távolítja a kullancsot, és
aztán a szükséges
antibakteriális kezelés is
biztosított, a szövodmények
elkerülése végett. Ha
mindenképpen erdei kirándulást
szervezünk, akkor figyeljünk arra, hogy ne
üljünk pléd nélkül a fube
– amelyik legyen minél világosabb-
és egyszínu -, ugyanakkor a megfelelo
ruházat (hosszú nadrág, melyet
lehetoleg dugjunk a zokni szárába
és hosszú újjú felso) is
nagyon fontos, ám a gyermekek esetében a
felnottek felelossége, hogy
felügyeljék tevékenységeiket
és egészségüket.