Akik számára valóban édes az anyanyelv

Akt.:
1Comment
Akik számára valóban édes az anyanyelv
Az idei év első hónapjában lezajlott vetélkedőkön, megmérettetéseken kiemelkedő eredményeket értek el a váradi Ady Endre Líceum dikjai.

A nagyváradi Ady Endre Líceum magyar katedrájának tanárai valamint az általuk felkészített diákok nagyon szép eredményeket értek el az idei év első három hónapjában megrendezett vetélkedőkön, versenyeken, megmérettetéseken. Kezdjük a sort a kilencedik osztályos Kovács Csengével, aki a Kölcsey Ferenc Vers- és Prózamondóversenyen kapta meg a LiterArt különdíját. Az 5-8 osztályos diákoknak megrendezett Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny megyei szakaszán az ötödikes Rázmán Botond első lett, míg a 9-12 osztáyos diákok számára megszervezett Implom Helyesírási Versenyen a tizesikes Jakabbffy Balázs nyert első díjat. E két utóbbi megmérettetés Magyarországról indult ki, így ott lesz a döntő is, amelyen a két adys diák részt fog venni. A Mikes Kelemen Magyar Tantárgyverseny megyei szakaszáról összesen tizenegyen jutottak tovább az országos versenyre, és közülük hárman adys tanulók, név szerint az ötödikes Rázmán Botond, a kilencedikes István Zsuzsa és a tizenegyedikes Farkas Réka. Nemrégiben zajlott le a félig az interneten, félig élőben lebonyolított Bendegúz Nyelvhelyességi, Nyelvtani Általános Műveltségi Vetélkedő megyei szakasza, amelyen Divin Judit első díjat kapott, ő fogja képviselni az iskolát a magyarországi döntőben.

Színésztehetségek

A Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakaszából öten jutottak tovább az országos döntőbe, közülük hárman az Ady Endre Líceum diákjai, az ötödikes Guba Áron-Máté, a szintén ötödikes Kis Dénes Botond és a nyolcadikos Papp Zsófi, akik mindhárman elsők lettek a megyei szakaszon. Az Atlantisz versmondó vetélkedőn a tizedikes Wagner Áron különdíjat kapott. Kiemelkedően jó eredményt értek el az adysok a kétévente megrendezésre kerülő Kárpát-medencei Kótsi Patkó János Bihor-Bihar Minősítő Színjátszó Fesztiválon, mely március 25-én és 26-án zajlott le a magyarországi Derecskén. Az Ady Endre Líceum két előadással vett részt ezen a fesztiválon, és a rangos zsűri az összesen tizenhét előadás megtekintése után az adysok produkcióit öt díjjal jutalmazta. A Wagner Áron tizedik és Gergely Tamás tizenkettedik osztályos tanulók által rendezett és játszott Félálmaink című előadás a zsűri szakmai különdíját nyerte el, míg az iskola magyartanárai által összeállított Hol vagy Amarilla? című előadás első díjat kapott. Ez utóbbi előadásban Wagner Áron és Gergely Tamás mellett fellépett Papp Zsófi, Szabó Annabella, Kokovecz Antónia, Birta Vivien nyolcadik, Zsisku Eliza, Bíró Ágnes kilencedik, Váradi Fruzsina tizenegyedik és Mărvuţiu-Rácz Dóra tizenkettedikes tanuló. Az említett díjak mellett mindkét darab Arany minősítást kapott. A versenyeken, fesztiválokon részt vevő diákokat András Emese, Csepregi Imola, Kirkósa Enikő, Kozma Éva, Sarkadi Viktória és Tóth Márta tanárnők készítették fel.

Pap István



1Comment

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

HTML version of comments