Akik láthatták Ady Endrét

Akik láthatták Ady Endrét

Szatmár megye – Boér Ferenc
Ady–estjére még az ilyenkor
szokásosnál is jobban megtelt a
szatmárnémeti Németi
Egyházközség Gyülekezeti Terme,
már negyedórával a kezdési
időpont előtt alig lehetett ülőhelyet
találni.

Az előadó népszerűsége
mellett szerepet játszott ebben a költő
halálának 90.
évfordulójáról
megemlékező rendezvények a magyar
nyelvterület egészét
átszövő sorozata s az itteniek
elvárása, hogy Szatmár ebből is
méltóképpen vegye ki a
részét. Nem csalódtak.


Boér Ferenc Ady Endre verseiből,
leveleiből és vallomásaiból
készült válogatása
ezúttal is telitalálatnak bizonyult:
sikerült emberközelbe hoznia a XX.
század magyar
költőóriásának
alakját. A biztos ráérzés
hitelességével megidézni a
„tehetséggel megvert”,
szédítő magasságokat
és mélységeket egyetlen
élettel átívelni kénytelen,
esendő embert. A lényegre
összpontosítva, egyszerűen és
közérthetően „adva
át” hallgatóságának
egy hatalmas és sokrétű, annyiszor
érthetetlennek bélyegzett
életművet. Látni és
láttatni Adyt a maga teljességében
azokkal, akiknek legalább akkora
szükségük van bátor
igazságaira, hitére, látnoki
szavaira, mint száz évvel ezelőtti
olvasóinak.

Élet, halál, szerelem


Hogy mekkora — és milyen —
színészi és emberi
teljesítmény sokszáz embert
másfél órán át
mozdulatlanná bűvölve, biztos
kézzel vezetni végig egy ilyen
úton? A beteg, megfáradt
költőnek is mindig menedéket
jelentő szülőfalu
regősénekeket idéző
megjelenítése. A labdatér
játékaiból mindig kitudott
„csenevész, sárga
fiú”, aki felnőttként szeretne
igazságot szolgáltatni
gyermek–önmagának. A diák. Az
igazságkereső, lázadó
tollforgató, akinek egyszerre nyílik
rá a szeme  saját
értékeire és korának
visszásságaira. A
„muszáj–Herkules”
küzdelmei, istenkeresése,
„hitetlenül” is
meghatározó erejű,
gyönyörű versekben megvallott hite. A
szerelem csodálatos élménye, a
Léda–zsoltárok ég és
föld között vergődő
áhitata. Majd a világirodalom
legkegyetlenebb verse, az Elbocsátó,
szép üzenet. A szakítás
fájdalma, a magyar közélet
helyzetének tarthatatlansága, a
kiútkeresés csapdái,
kilátástalansága. Egy vers, egy
prózarészlet —
sámán–énekek,
vallomások. „Én nem
bűvésznek, de mindennek jöttem”
de „hát mi lesz ebből, tekintetes
úr?” Majd az első
világháború, aminek már
kitörésekor előre látja minden
későbbi hozadékát. A
kénytelen öldökléstől
„meg nem csömörülő”,
hát „vadakká
törpülő” véres
milliók. A tehetetlen,
kétségbeesett intés:
„őrzők, vigyázzatok a
strázsán” mert
„szörnyűek az
állat–hős igék”
és „az élet szent okokból
élni akar”. A Csinszka–szerelem
kétségei, gyöngédsége,
vágyott menedéke. A halál
küszöbén érkezett utolsó
remény: „fiatalok/Ti vagytok a dalom
/Szép lesz elesni értetek/
Majdnem–majdnem fiatalon”


A vastaps után nincs ismétlés. Ezt
a hatást már nem lehet fokozni. Ady Endre
itt volt, velünk.

Báthory Éva


 

Címkék: , ,