Aki sokat beszél magáról, azt nem szeretem

Aki sokat beszél magáról, azt nem szeretem
A Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében lezajlott közönségtalálkozó előtt beszélgettünk el az idén kilencven éves Makk Károly világhírű filmrendezővel.

– Vannak nagyváradi kötődései, emlékei?
– Tizenöt-tizenhét éves koromból vannak emlékeim, amikor Erdély visszakerült, és mi Berettyóújfaluból át-átrándultunk ide. Előttem volt egy gyönyörű, mozgalmas, kézbe fogott telekkel rendelkező város. De ez 1945-tel elrepült, és elég ritkán voltam azóta itt.

– Érintette-e filmjeiben valamilyen formában, akár közvetlenül, akár áttételesen a határon túli magyarság kérdését?
– Nem. Én ebben a dologban nem vagyok érintett, és az hogy mi a magyar, az az elmúlt ötven, vagy hatvan évben – és én már akkor is harminc voltam –, kezdett olyasmivé válni, hogy az egyikünk erre húz, a másikunk arra húz. És én azt gondoltam, hogy megvannak az igazi problémák, amelyek a határokat úgyis át kell hogy repüljék.

– Filmjeiben milyen fő problematikákat kívánt megjeleníteni?
– Az életben három nagy dolog van: a halál, a születés és a szerelem, a többi részletkérdés, csatározás ezért, azért, amazért. De ha az emberben vannak igazi érzelmek, tehát amik arra valók, hogy a többieket kicsit kiemeljék a kétszer kettő néha négy lelkivilágából, mert az néha öt, néha egy, akkor az egy jó dolog. Azt gondolom magamról, hogy én erre vagyok képes, de hogy ez hogy sikerül, azt nem tudom.

– Filmjeinek fogadtatása általában találkozott az ön értékelésével?
– Én azt gondolom, hogy a filmművészetben nincsenek megállás nélküli, egyenletesen felfele haladó, egyre zseniálisabb művek, míg a végén valaki eléri azt a magasságot, amiről végül le lehet tekinteni a világra. Én ebben nem hiszek, de abban igen, hogy ha valakinek van egy valamilyen irányba való belső kényszerítése, és annak eleget tud tenni, az egy jó állapot. Ezt én a kultúrpolitikusoknak üzenem, mert annyit lehet tenni, hogy ezt támogassák. De amennyire szubjektívek a nézőpontok, már azt sem tudjuk igazán, hogy ezt támogatjuk-e vagy sem.

– Munkásságából emeljen ki három filmet, amelyeket ön bármilyen szempontból a legfontosabbnak tart, noha feltételezhetően minden alkotónak minden alkotása olyan, mintha saját gyereke lenne.
– Én egy ilyen kérdés alól mindig próbálok kibújni, mert vagy keveset mond az ember, és akkor egy balfácán, vagy sokat mond, akkor pedig egy másik balfácán. Egyébként van öt, vagy hat filmem, amit általában emlegetnek, és azokkal én elvagyok. De a többivel is, mert ha belenézek egy kevésbé ismert, vagy általam sem olyan nagyon nagyra tartott filmembe, az ezekhez fűződő emlékek mind nagyon remekek. De azért az értékelés sem marad el, hogy egyik-másik film azért nem olyan jelentős, mint ahogy gondoltam akkor. De ha az ember akkor nem ezt gondolja, talán meg se csinálja azokat a filmeket.

– Hogyan született meg a tavaly megjelent Szeretni kell című könyve?
– Elég régen eszembe jutott, hogy meg kellene írni egy ilyen könyvet. Az elmúlt x évben elég sokat jártam részben Magyarországon, részben külföldön vidéki fesztiválokra zsűribe, vagy beszélgetésekre, és meg voltam lepődve, hogy az emberek milyen érdeklődőek. Különösen Magyarországon van egy korosztály, körülbelül az ötvenesektől felfele, akik kíváncsiak, hogy „jaj mikor ezelőtt száz évvel ezt a filmet láttuk, akkor mi volt”. És akkor az jutott eszembe, hogy ha én ezeket rádiktálom egy magnetofonra, akkor lesz egy szöveg. Én ezt megkíséreltem, de vonal alatti szövegek jöttek ki belőle, és rájöttem, hogy ha rutinszerűen beszélek, és egyik mondat hozza magával a másikat, ez így nem ér semmit. Úgyhogy azon töprengtem, hogy fogok egy könyvet írni. Neki is kezdtem egyszer-kétszer, de abbahagytam. Nem éreztem igazán. De véletlenül egy társaságban egy könyvkiadó főnöke elcsípett, és megkérdezte: „te nem akarsz nekünk egy könyvet írni?” És én gyorsan azt mondtam, hogy, de igen. Másnap felhívott, hogy küld nekem egy szerződést. Mondtam, hogy ne küldjön semmit, előbb ki akarom próbálni. Így estem bele, elkezdtem kísérletezni, és végre eltaláltam egy hangot, amit a magaménak éreztem. És akkor megállapodtunk, mert a kiadónak nagyon megtetszett az első tíz oldal, amit elküldtem neki, hogy ezzel egy-két hónap alatt kész vagyunk. De én rájöttem három hónap alatt, hogy ez nem egy egy-két hónapos dolog. Végig vacakoltuk ennek a másfél évnek a különböző problémáit.

– Ez a kötet emlékiratok, vagy esszészerű írások gyűjteménye?
– Valami, ami eszembe jut magamról, a filmekről, meg az életről, amilyen körülmények között ezeket a filmeket megcsináltuk.

– Dolgozik valamin jelenleg?
– Semmin az égvilágon. Örülök, hogy megúsztam ezt a könyvet.

– A mai magyar és külföldi filmrendezők közül kik a kedvencei?
– Nekem nincsenek nagy kedvenceim, nekem vannak haverjaim, és vannak, akiket tisztelek. Bergmant, akármilyen rosszul hangzik manapság, nagyon tisztelem. Nézem Altman dolgozatait, vagy az Amerikai x című filmet, és látom, ahogy viaskodnak az anyaggal, és azt mondom, hogy le a kalappal. Aki sokat beszél magáról, azt nem szeretem. Az a rendező, aki elmondja, hogy az első filmjében eltévesztette az utat, de most megtalálta, és ezentúl így meg úgy, már tudja, hogy kell, az engem nem tud vonzani, hiszen ez legyen az ő gondja.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter