Aki elzárja az éjszakát

Akt.:
jatekter.ro
jatekter.ro
A forgatókönyvet Liliana Cavani „Az éjszakai portás” című filmje ihlette. 1974-ben Liliana Cavani rendezésében készült olasz- amerikai koprodukció a traumatikus múlt feldolgozására és a megbocsátásra összpontosít. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban Nona Ciobanu által rendezett, „Aki elzárja az éjszakát” című előadás adaptáció, amelynek hátterében a film áll.

A történet 1957-ben játszódik le. Amikor Bécsbe, az Opera Hotelbe érkezik Hanna, a világhírű karmester férjével, akinek koncertje lesz. Az éjszakai portás Max. Hanna rögtön felismeri benne azt az egykori náci tisztet, akivel sajátos viszonya volt annak idején a koncentrációs táborban. Hanna 16 éves korában került a koncentrációs táborba, ahol a náci tiszt megerőszakolta. Később szerelem alakult ki közöttük. Talán ennek is köszönhető Hanna életben maradása, mert családja többi tagja mind odaveszett.
A történet sodrásában az áldozat- és elnyomó viszonya sajátosan alakul. Hanna áldozat, ellenben bűntudat gyötri a szerelmi kapcsolatának köszönhetően. Miért is élte túl a borzalmakat, másként milyen áron? A találkozás fellobbantja a bűntudatot és mások megértésének képességét. Bűnérzete van, mert tudatában van annak, hogy ő lényegében engedett az „erősebbnek”. Mondhatnánk úgy is a vonzóbbnak. Max a náci rendszernek a részese. Rengeteg embert küldött a halálba. Az áldozat és az elnyomó szerepe dinamikus, viszonylagos. Sokszor a szerepek felcserélődnek. Az előadás felveti a megtisztulás, a megbocsátás kérdését, valamint azt, hogyan lehet megszabadulni a múlt árnyékától. Max olyan neonáci szervezetnek a tagja, amely a náci rendszerben elkövetett bűnökre, atrocitásokra vonatkozó iratoknak az eltűntetésével foglalkozik. Állandóan reszket attól, hogy felfedezik múltját.
Hanna, aki testének minden rezdülésében, minden idegszálában érzi a múlt szörnyűségeit, nem tudja elfelejteni mindezeket, és ez a véletlen találkozás fellobbantja a múlt árnyait, a bűntudatot, a szenvedélyességet. Felveti a bűnösség és a felelősség kérdését. Tulajdonképpen a szabadság és felelősség kérdése vetődik fel, ami a XX. század nagy problémája.
Szerintem nem mindegy az, hogy a rendszernek milyen fokán áll az illető. Nem mindegy az, hogy egy koncentrációs tábor kiszolgáltatott embere, a rabja, akire a halál vár, vagy az a náci tiszt, akinek az intésétől ezrek és ezrek élete vagy halála függ. A felelősség különböző.
Azonban mindkettő bűnösnek tarthatja magát. Hanna állandóan azt kérdezte magától: mi a szerelem? „Én is pont olyan bűnös vagyok, mint te”- mondta. Lényegében felfedezte a szexualitás örömeit. Tulajdonképpen őt kihasználta a náci tiszt. Max tudatában van, hogy bűnös. „Igen, éjszakai portás vagyok, akit szégyennel tölt el a nappali világosság”.
A rendező szerint az éjszaka a tudatalatti metaforája. A nap fénye szégyenérzetet kelt benne.
Az elnyomó és áldozat kérdése ma is rendkívül időszerű- fogalmazta meg Nona Ciobanu. „Ugyanúgy megnyilvánulhat a családon belül, mint a tágabb értelemben vett társadalomban. Ma is felelősek vagyunk azért, ahogyan tudomásul vesszük ezeket a visszaéléseket, és ahogyan gyakran hozzájárulunk fenntartásaihoz.”
Szereposztás: Max- Viola Gábor, Hanna- Györgyjakab Enikó, Férj- Bogdán Zsolt. Hangok:(Kurt, Klaus, Bert) Szűcs Ervin, Váta Loránd, Marosán Csaba. SS tisztek (videoprojekció: Orbán Attila, Bogdán Zsolt, Bodolai Balázs, Váta Loránd, Marosán Csaba, Györffy Zsolt. Videoprojekció: Johann feje – Orbán Attila.
Díszlettervező: Nona Ciobanu, Peter Kosir. Jelmez, zene, fények: Nona Ciobanu. Fényképek, videofelvételek: Matjaz Wenzel. Videoprojekció: Peter Kosir. Ügyelő: Györffy Zsolt.
Az előadás során a történet eltűnik, a kommunikáció a testek kommunikációjában nyilvánul meg. Viola Gábor és Györgyjakab Enikő hitelesen jeleníti meg, hogy az áldozat és az elnyomó szerepe néha összekeveredik, a saját sorsuk foglyai. Keresik a kiutat, a megbocsátást. Az előadás záró jelenete fontos a történet szempontjából. Hannát a kinőtt, a lágerben hordott fehér ruhában láthatja a néző, Maxot pedig tiszti ruhában, karján a horogkereszt. Azt jelenti, hogy vállalják önmagukat.
Az előadás egyik érdekessége a Max szobájának falán levő vetítés. Fotók és filmrészletek jelenítik meg a múltat, látható a 16 éves Hanna, Max által a koncentrációs táborban készített képek. Peregnek filmi nyelven az események, amelyek a néző figyelmének az előadásról, a színészek csodálatos játékáról való elvonását eredményezhetik.
Bizonyítván azt, hogy nem lehet olyan színpadi feladatot adni nekik, melyet ne tudnának értékesen megoldani. Ezt a rendkívül értékes színészgárdát kellene azzal a lehetőséggel megtisztelni, hogy minél nagyobb közönség előtt eljátszatni a világirodalom klasszikusainak halhatatlan darabjait.

Csomafáy Ferenc

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter