A találkozón különböző intézmények képviselői vettek részt, valamint polgármesterek a Körösök vízgyűjtő medencéjének területéről. Pásztor Sándor, a Körösösk Vízügyi Igazgatóságának vezetője elmondta: szinte minden nagyváradi, valamint több vidéki iskolában tartottak különböző tájékoztató programokat a gyerekeknek a Víz Nemzetközi Napja alkalmából, a Nagyváradi Vízügyi Társasággal együttműködve.
Kirándulások
A cél az volt, hogy tudatosítsák a gyerekekben, milyen fontos óvni a környezetünket és takarékoskodni a vízzel, s ennek érdekében egy kicsit változtattak a korábbi évek hagyományán, amikor a gyerekeket egyszer egy évben kivitték szemetet tisztítani a Körös-partra. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, kirándulásokat szerveztek, melyen a gyerekeknek alkalmuk nyílt megnézni a váradi ülepítőt, s az igazgatóság laboratóriumát. Egyúttal a gyerekek megtudhatták: az ivóvíz aránya a föld vizeihez képest körülbelül annyi, mint egy kiskanál víz egy vödörnyi vízhez képest. Egy rajzversenyt is szerveztek a gyerekeknek, s a résztvevő tanintézeteket ma délelőtt, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatalban díjazzák. A gyerekek alkotásai pedig hamarosan megtekinthetőek lesznek a vízügyi igazgatóság honlapján.
Több pénz kell
Később Péter Anna, a környezetvédelmi minisztérium képviselője felolvasta Borbély László miniszternek a szavait, melyben kihangsúlyozza a március 22-i nemzetközi ünnep jelentőségét. Romániában nincs nagy gond az ivóvíz mennyiségével, annál több problámát okoznak viszont hiányzó, vagy elavult csatornarendszerek, a rosszul működő vízülepítők. Az uniós pénzalapok nem elegendőek, további összegekre van szükség. Egyúttal fontos, hogy a vízügyi szolgáltatók gazdaságilag is életképesek legyenek, hangzott el.
Ezt követően Pásztor Sándor felolvasta Dávid Csaba, az Országos Vízgazdálkodási Igazgatóság vezetőjének beszédét. Egyre többen laknak városokban világszerte, s hihetetlen ivóvízemnnyiség megy kárba minden nap. Nálunk ellenben egyharmadára esett a városi vízfogyasztás a nyolcvanas évekhez képest, egyrészt mert azóta sok nagyvállalat szűnt meg, másrészt mert csökkent a városiak vízigénye is – hangzott el.
Projekt
Gavrilă Ghilea prefektus beszédében azt hangsúlyozta ki: megyénkben sok gondot okoznak a hálózati vízveszteségek, s bár történtek erőfeszítések ezek csökkentésére, további uniós pénzlapokra van szükség. Egyúttal sokkal többre van szükség, mint a gyerekek tudatosítására – a felnőtteket is meg kell szólítani, tette hozzá.
Később két előadás hangzott el. Daniela Miere, az igazgatóság munkatársa a városi vízszolgáltatásról szólt a klímaváltozás tükrében, Mihai Buta pedig egy, a Körösök vízgyűjtő medencéjére vonatkozó, árvízvédelmi projekt részleteit ismertette. Az első megállapított határidő 2007 volt, de támogatás híján a kockázattérképek összeállítása eltolódott. A dolgok jelenlegi állása szerint 2012 végéig kell végezni a 3,5 millió lejes értékű beruházással.