Akasztáskor lezuhant Alföldi!

Súlyos balesetet szenvedett Alföldi
Róbert a Bárka Színház kedd
esti előadásán, amikor egy
akasztási jelenetnél leszakadt felette a
heveder. A Nemzeti Színház
főigazgatója két méter
magasból zuhant arccal a színpadra, komoly
sérüléseket szenvedett. Mentővel
szállították a Fiumei úti
kórházba.


A színész-rendező a Koldusopera
című darabban játszotta el Bicska
Maxi karakterét, amikor az akasztási
jelenetnél hirtelen a mélybe zuhant.
Csodával határos módon a
saját lábán hagyta el a
színpadot, de a tapsra már nem tudott
visszamenni.


“Komoly sérüléseket szenvedett:
zúzódott a mellkasa, a bordái
és a lába is. Az ajkát elharapta,
több foga is meglazult, felszakadt az orra.
Jelenleg otthon fekszik, tele gyógyszerekkel,
mert erős fájdalmai vannak” –
mesélte a Blikknek Rosta Mária, a
Társulat producere, aki az előadás
után a kórházba
kísérte Alföldit.


“Fennáll az agyrázkódás
veszélye, ezért ha szédül,
azonnal vissza kell mennie a kórházba. Az
orvos szerint csak most jön a neheze, az ilyen
zúzódások lassan
gyógyulnak. Isteni szerencse, hogy
megúszta ennyivel. A színpadon
súlyos vasállványzat volt alatta,
ha rosszul esik és beleveri a fejét,
akár meg is halhatott volna.”