Akárkiből lehet vállalkozó

Akt.:
Akárkiből lehet vállalkozó
Kedd este Gyorsklinika korunk ötletorientált startupperének címmel szervezett konferenciát a Magyar Nemzeti Kereskedőház nagyváradi regionális irodája, a ROVE és a Kreatív Kolozsvár.


A szervezők nevében Aczél Dóra köszöntötte az érdeklődőket. Sárközi Zoltán, a Magyar Nemzeti Kereskedőház nagyváradi regionális irodájának vezetője azt emelte ki: fő céljuk elérni azt, hogy megkönnyítsék a magyarországi szellemi és fizikai javak külpiaci versenyképességét, profittermelését, és biztosítani próbálják ehhez a jogi és logisztikai feltételeket, a hatósági engedélyek beszerzését. Megjegyezte: elhatározták azt is, hogy Áldomás elnevezéssel egy új projektet indítanak, melynek „alanyai” a kiváló minőségű, elérhető áron forgalmazott, GMO-mentes élelmiszerek, és ezzel főleg a mezőgazdákat szólítanák meg, hiszen ők azok, akik viszonylag könnyen meg tudják termelni az ehhez szükséges nyersanyagokat, és ha bekerülnek a rendszerbe, partnerek tudnak lenni az értékesítésben.

Králik Loránd gazdasági szakértő Románia-Magyarország gazdasági kapcsolatairól, a kis- és középvállalkozások helyzetéről, a startupokról és az üzleti környezetről tartott prezentációt. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: a külföldi tőkével működő vállatok Magyarországon a hozzáadott érték 51,9 százalékát termelik meg, viszont a foglalkoztatásból kevésbé veszik ki a részüket (25,8%). Romániában ezek a mutatók 40,8%, illetve 22%. Ami a KKV-k hozzáadott érték termelésének hatékonyságát illeti, Magyarországon ez 54 százalékos, Románia viszont az EU-s átlag alatt van. Tulajdonképpen elmondható, hogy a hazánkban szenzációs a vállalkozói kedv, de amikor a nemzetközi nyitás kerül szóba, elfogy a puskapor.

A vállalkozók sűrűségét tekintve jelentősen le vagyunk maradva a térség országaitól. 2014-ben a legtöbb bejegyzett startup profilja tanügyi (18,8%), informatikai (8,8%) és kiskereskedelmi (5,4%) volt, és feltűnően kevés a mezőgazdasági startup cég. Regionális szinten a legtöbb startupot Bukarestben, Kolozs és Bihar megyékben, a legkevesebbet Kovásznában és Ialomiţában jegyezték be.

A munkahelyteremtő állami támogatásban részesülő cégek 28,6 százaléka startup vállalkozás, és a finanszírozást kapó vállalatok 27 százaléka veszteséges lett a támogatás nyújtásának évében, illetve a támogatást elnyerő nem-startup cégek nyereségessége 4,51 százalékról 3,84 százalékra esett vissza. Emellett a vállalt munkahelyeknek csak a közel 70 százaléka jön létre.

Mik a startupok?

Arról, hogy tulajdonképpen mik is ezek a startupok, Bodnár Zsigmond startup alapító, befektető beszélt. Azt mondta: olyan folyamatosan fejlődő, innovatív vállalatok, amelyek az interneten, illetve ezen keresztül szerzik a jövedelmeik nagy részét, egy olajipari vállalkozó ezért például soha sem fog tudni startup céget üzemeltetni. A startuper pedig egy „mutációja” a vállalkozónak. Megfigyel egy létező problémát, és megpróbál megoldást találni ezekre folyamatos kísérletezések által, miközben állandóan résen kell lennie, mert az üzleti környezet változik, és ha leáll, akkor agyonnyomja a konkurencia. Szerinte ugyanakkor a sikeres startuperek nem hiszik el soha azt, hogy az ő ötleteik a legjobbak a világon, ehelyett inkább azt nézik, melyek a lehetőségek egy adott piacon. Úgy fogalmazott: bárkiből lehet vállalkozó, hiszen a jó startupot megtalálják a befektetők, ezért a siker nem annyira a rendelkezésre álló pénzben, mint inkább a megfelelő gazdatest általi kiválasztásban mérhető a legtöbb esetben.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter