Ahol már a sírás sem segít…

Ahol már a sírás sem segít…

Szatmár megye – Lepusztultságukba
beleszokott, illetve hulltukban még kapaszkodni
próbáló, kilátástalan
sorsú emberek tragédiája,
párhuzamos, szikár monológokban
elbeszélve


A marosvásárhelyi 74
színház Eugene
O’Brien–előadása
látszólag a hagyományos
színház eszközeit használja,
fokozatosan tágítva ki a színpadon
ülő két szereplő
párhuzamos monológjait egy súlyos
mondanivalót hordozó, nagyívű
társadalmi drámává. Hogy
akkor miért
stúdióelőadás az Éden?
Mert Cristian Juncu rendezése úgy tud
borzongató mélységekbe
levilágítani, hogy ahhoz ekkora
színpad is elég. Meg két
szék, rajtuk a felváltva
megvilágított, egyszerű szavakkal,
félmozdulatokkal egész világokat
feltáró szereplők. Billy és
Breda ugyanannak a történetnek egy
epizódját — régóta
tönkrement házasságuk
feltámasztásának eleve kudarcra
ítélt kísérletét
— mesélik el, mindketten a saját
szemszögükből nézve az
eseményeket. Az előadás mégis
jóval többre vállalkozik, mint
amennyi a párkapcsolati válságok
témakörébe belefér.
Halott életek

Billy mesél. Szavain akár nevetni is
lehetne, ha
látszat–vidámsága, kocsmai
jópofáskodása mögül nem
sejlene föl a számára már
régen nem létező
valóság. Egész lepusztult,
alkoholba fulladt életének kietlen
világa, ahol már azok
számára sincs hely, akiket valaha
szeretett. Régen nem érdekli már
senki és semmi az ivászatokon, kocsmai
cimborákon kívül, a szexet is egyre
inkább fantáziaképek és
trágárságok szintjén
éli meg. Ezért menekül őt
még mindig szerető,
kisebbrendűségi komplexusokkal
küszködő felesége elől is,
aki —
kielégítetlenségében ugyan
szintén pótlékokhoz folyamodva
— még mindig reménykedik, hogy egy
éjjel visszatér hozzá.
Házasságuk
megmentéséért küzd, és
közben maga sem veszi észre, hogyan
csúszik egyre lejjebb, ugyanannak a
szakadéknak a mélye felé.

Breda még él. Szenved és
reménykedik, vágyakozik és akarni
próbál. Amikor a szavakból kifogy,
beszél helyette a
megalázottsától görnyedő
háta, lecsüggesztett feje. Billy már
önmaga előtt is csak szerepelni tud. Vagy
sírni, ha nagyon leitta magát.

És körülöttük
láthatatlanul is nagyon sokan vannak.
Báthory Éva