Adysok versenyeztek Dániában

Akt.:
Adysok versenyeztek Dániában
A nagyváradi Ady Endre Líceum négyfős csapata részt vett a dániai Aarhus városában május 25–28. között megrendezett First Lego League Open European Championship (FLLOEC) versenyen.

Az adys diákok annak nyomán nyertek részvételi jogot a dániai versenyre, hogy elsők lettek az FLL Bukarestben megrendezett romániai döntőjében. Mint Vad Mártától, az Ady Endre Líceum igazgatónőjétől megtudtuk, az FLL versenyen tízfős csapatok mérik össze tudásukat, de mivel a robotika még nagyon új szakterület Romániában, ezért ez a megmérettetés nincs rajta egyetlen államilag támogatott versenylistán sem, így a diákok kiutaztatását az iskola saját forrásokból kellett biztosítsa. Ez volt az oka annak, hogy az adysok tízfős csapatából csak egy négyfős, Bíró Ágnes, Csényi Patrik, Herman Patrik és Nyeste János alkotta delegáció tudott kiutazni Aarhusba Kotró László felkészítőtanár kíséretében, köszönhetően a szülők anyagi támogatásának, és a polgármesteri hivatalnak, mely, mint Vad Márta elmondta, „első szóra” támogatást nyújtott a diákoknak. A csapat sikeres szereplésében természetesen érdemeket szerzett a többi csapattárs is: Birta Vivien, Belényesi Andrea, Kovács Sándor, Lélek Hunor Kadosa, Silaghi Dávid és Varga József Márk, akik sajnos nem tudtak kiutazni a dániai döntőbe.

Dániai verseny

A 10–16 éves korosztály számára megszervezett verseny ebben az évben az emberek és állatok együttélésének tematikája köré épült, ebből kifolyólag az adysok egy multifunkcionális kutyaajtót fejlesztettek ki, és ezt mutatták be Aarhusban, a Navitas oktatási, kutatói központban megrendezett versenyen. Erre a feladatra öt perc állt rendelkezésére minden csapatnak. Emellett egy plakátot is el kellett készíteni, amelyben a csapat alapértékeit mutatták be. Külön versenyszám volt a robotdizájzn, ami lényegében szintén egy bemutató volt: a diákoknak ismertetniük kellett azt, hogy miképpen építették meg a robotjukat, miért azokat a feladatokat végzi el, amelyeket elvégez, stb. És végül lezajlott maga a robotverseny: a csapatok által megépített robotok két és fél perc alatt végig kellet menjenek a pályán úgy, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsék be. A váradiak a világ minden szegletéből érkezett 119 csapat közül a 48. helyezést érték el, ami annál is dicséretesebb eredmény, mivel, mint már említettük, csak négyen voltak jelen, míg más csapatok a teljes, tízfős csapattal érkeztek a döntőbe. A váradi fiatalok elmondták, hogy a verseny mellett nagy élményt nyújtott számukra Aarhus városának megtekintése, valamint a billundi látogatás, ahol elmentek a híres Legolandba is.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter