Adyra emlékeztek a születésnapján

Adyra emlékeztek a születésnapján
A költő születésnapján, szerda este koszorúzással, beszélgetéssel és zenés-irodalmi műsorral elkezdődött az Ady: 140 év 14 hónap alatt elnevezésű rendezvénysorozat, nagy érdeklődés közepette.

Ady Endre mellszobránál Imre Zoltán, az Ady Endre Emlékmúzeum igazgatója köszöntötte röviden az érdeklődőket, majd a koszorúzást követően az ünneplők bevonultak az emlékmúzeumba, mely zsúfolásig megtelt. A rendezvény első felében Imre Zoltán beszélgetett Péter I. Zoltán helytörténésszel, Ady-kutatóval és Szűcs László költővel, a Várad kulturális folyóirat főszerkesztőjével Ady fiatalkoráról, de előtte még a házigazda bejelentette: újabb tárggyal bővült az emlékmúzeum kollekciója, ugyanis Bruncsák Gyöngyi egy Szervátiusz Jenő-szobrot ajándékozott, melynek érdekessége, hogy 1955-ben készült, ugyanabban az évben, amikor megnyílt az intézmény.

Az est folyamán többek közt elhangzott: az Érmindszenten 140 évvel ezelőtt született Adyt Ady András néven anyakönyvezték, s 1-2 év elteltével változtatták meg a keresztnevét Endrére. Ennek okát nem lehet tudni, talán a szülei nagyravágyása vagy más miatt, de valamilyen indoka biztosan volt. Az édesapját tisztelte ugyan, de túl nagy egyetértés nem volt köztünk, különböző jellemük miatt. Az apja azt szerette volna, hogy a fia jogász vagy szolgabíró legyen, ezért csalódásként élte meg, hogy abbahagyta a jogi tanulmányait. Ady viszont talán igazából soha sem kívánt szolgabíró lenni: egy ideig-óráig meg akart ugyan felelni a szülei akaratának, de már valójában Debrecenben megmutatta a jeleit annak, hogy a publicisztika iránt érdeklődik igazából, ez érződött a határozott hangváltásában, a nyelvezetében.

Nagyváradra 22 éves korában, 1900 januárjában érkezett, s itt teljesedett ki újságírói pályafutása. Elismert költő nem itt lett, csak miután elkerült innen. Újságíróként a Szabadságnál és a Nagyváradi Naplónál dolgozott, különböző tematikájú és műfajú cikkeket írt. Ma is modernnek számító nyelvezet használt: nem állíthatjuk ugyan, hogy csak ő egyedül, de a legjobbak közt volt, bátor és szabad újságíróként bizonyított. A tehetsége kimagaslott, kemény véleményeket fogalmazott meg, még akkor is, ha nem mindig neki volt igaza, érveket sorakoztatott fel, szenvedélyes volt, és elképesztően sokat írt. Nagy zseni volt, de nehéz természetű, ezért kevés volt az az ember, akiket barátjaként fogadott el, és ezek el kellett hogy tűrjék a hóbortjait.

Ki látott engem?

Szó esett arról is: akkoriban az újságírók, szerkesztő fiatalok voltak, senki se ment újságíróként nyugdíjba, illetve hát ezen szakma esetében nem is folyósítottak nyugdíjat. Mellesleg kicsit furcsa is Ady fiatalkoráról beszélni, hiszen 41 éves múlt, amikor meghalt. A húszas évei közepére már kiforrott hang volt, ebből a szempontból Petőfihez hasonlítható. Szóba került még Szűts Dezső, Halász Lajos, Nagy Endre és Léda neve, a három napig tartó börtönbüntetés, valamint néhány anekdota is.

A beszélgetés után Ki látott engem?… címmel zenés-irodalmi összeállítás következett. Szavalatokkal közreműködött Meleg Vilmos színművész, a Nagyváradi Állami Filharmónia igazgatója, és Radó Judit zongorakísérete mellett megzenésített Ady-költeményeket énekeltek Ferencz Vilmos és Tasnádi Ferenc, a filharmónia énekkarának tagjai. A műsor keretében többek közt felcsendült: Nézz, Drágám kincseimre, A perc-emberkék után, Az utolsó mosoly, Őrizem a szemed, Emlékezés egy nyár-éjszakára, Menekülj, menekülj innen, Fölszállott a páva, Szeretném, ha szeretnének, Héja-nász az avaron, A tűz csiholója stb.

Ciucur Losonczi Antonius