Adventi időutazás a múltba

Adventi időutazás a múltba
Nagyvárad- A karácsonyt megelőző időszakban a Partiumi Háló Egyesület Út a múltból a jövőbe címmel adventi időutazást, illetve élménykiállítást szervez Kanonok sori székhelyén. Mi is ott jártunk.

A szervezők abból az alapgondolatból indultak ki, hogy manapság, ebben a zajos világban, az ünnepekre való lelki ráhangolódás nem is olyan egyszerű. A mindennapok forgatagában az ünnepi hangulat sokszor háttérbe szorul. Annak érdekében tehát, hogy könnyebb legyen félretenni a mindennapok gondjait, létrehoztak egy olyan környezetet, amiben a résztvevők visszautazhatnak az időben.
Az időutazás során belenézhetnek azoknak az embereknek az életébe, akik Krisztus születésének idejében éltek. Különböző, már ismert történetekbe és helyzetekbe élhetik bele magukat a résztvevők. Bepillanthatnak Joakim és Anna otthonába, ahol óvták, nevelték, és tanították Máriát, átélhetik az angyali üdvözletet, megnézhetik Mária és József názáreti otthonát, együtt vándorolhatnak velük Betlehembe, találkozhatnak a pásztorokkal, a három napkeleti bölccsel, ahol ők is átgondolhatják, hogy az életükben milyen érték mutatja az irányt, amit érdemes követni. Akárcsak a három király útja, az időutazásban résztvevők útja is a betlehemi jászolhoz vezet. Az időutazás során olyan időbe varázsolódnak a résztvevők, amelyben még csodák történtek, picit más szemmel tekinthetnek az eseményekre, és talán olyan gondolatok is ébredhetnek bennük, amelyekkel könnyebbé válhat az életük, amelyeket mindennapi életükbe használhatnak, sőt egymásnak is átadhatnak.

Szimbólumok

A Hálósok emellett arra is gondoltak, hogy különböző szimbólumokkal nyomatékosítsák egy-egy történés jelentőségét, hiszen sok óvodás és kisiskolás korú gyermek is látogatja az élménykiállítást, akiknek talán így könnyebb megérteni az eseményeket. Minden állomás tehát valamilyen üzenetet is hordoz magában, a bölcsőt például egy fehér fény világítja meg, a feltűnő helyre kitett betlehemi csillag pedig azt sugallja, hogy a tiszta szívűek követik, hiszen Heródes a palotájából nem is láthatja. Az angyal is fényfüzérben tündököl, a kegyetlen fogadós magatartása pedig arra figyelmeztet: tudatlanságokban akár mi is hozzá hasonlóan elutasítóan viselkedhetünk a rászorultakkal.

Lehet még jelentkezni

Jövő keddig még várnak látogatókat az adventi időutazásra, időpontokat a 0744/509.423 (Konrád Katalin), illetve 0749/042.472 (Bauman Anikó) telefonszámon lehet egyeztetni. Eddig több mint 50 csoport élt ezzel a lehetőséggel, nem csupán Nagyváradról, hanem például Szentjobbról és Szalontáról is érkeztek érdeklődők, gyermekek és felnőttek egyaránt. Kedd délelőtti ottjártunkkor a biharpüspöki 19. számú óvoda nagycsoportosai vendégeskedtek, Timár Enikő és Kun Orsolya óvónők kíséretével.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter