Adventet ünneplő öregdiákok

Adventet ünneplő öregdiákok
Csütörtök este a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban szokásos havi összejövetelüket tartották a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai.

Lévén, hogy advent heteiben járunk, ez egy különleges alkalom volt, így a Nagy Enikő osztályfőnöknő, valamint Ruska Ildikó zenetanárnő által felkészített V. A diákjai kedveskedtek egy műsorral a megjelenteknek. Barsi Ernő néprajzkutató gyűjteményéből egy András-napi régi sályi népszokás elevenedett meg, valamint egy gyimesi betlehemes. Utóbbival az osztály Vadrózsák csapata a Székely kapuk- Zöld kapuk Nemzetközi Ökocivilizációs Játékokra pályázott. Az öregdiákokat Konrád Katalin igazgatónő is köszöntötte, akik a fellépők, illetve a házigazdák vendégszeretetét Mikulás-csomagokkal viszonozták.

A rendezvény ezután a díszteremben a szokásos menetrend szerint folytatódott: Pásztai Ottó egyesületi elnök is üdvözölte a jelenlevőket, Zilahy Bertalan a decemberben születés- vagy névnapjukat ünneplőket köszöntötte, Miklós Mihály pedig két időszerű verset olvasott fel, illetve ezúttal a Télapóval/Mikulással kapcsolatos tréfás mondókákkal lepte meg hallgatóságát. Az ünnepség koccintással ért véget.

Ciucur Losonczi Antonius