Adventbúcsúztató Nagyvárad-Rogériuszon

Adventbúcsúztató Nagyvárad-Rogériuszon
Zenés, énekes adventbúcsúztató bűnbánati istentiszteletet tartottak szerda délután a nagyvárad-rogériuszi református templomban.

A szerda délutáni alkalmon Kövendi István kügypusztai lelkipásztor hirdetett igét János evangéliumából vett idézet alapján. Az igehirdető arra a kérdésre kereste a választ, hogy a keresztény emberek karácsony közeledtével merre haladnak, hogyan készülnek az ünnepre? Felhívta a figyelmet arra, hogy a sok rohanásban az embernek nincs ideje, vagy energiája odafigyelni fontos dolgokra, például arra, hogy karácsonykor nem csak nekünk van ünnepünk, hanem a magára hagyott nyomorultaknak is. A lelkipásztor óvott attól, hogy csak idilli ünnepnek képzeljük el a karácsonyt, hisz maga Jézus sem idilli képekben képzelte el azt, mint ahogy „a betlehemi istálló nem egy idilli hely” – fogalmazott a lelkipásztor. Jézus a lelkipásztor által vett igerészben szintén példát mutat nekünk azzal, hogy nem az ünneplő tömeg felé megy, hanem a Bethesda tó felé, ahol meggyógyítja a magára maradt beteget.  Az igehirdető végezetül azt kívánta: „Tudjunk felállni, tudjunk másokat is segíteni, akkor számunkra is eljön az igazi ünnep”.

Műsor

Az igehirdetés után következett a zenei műsor. Ciprian Ghiurco orgonaművész J. S. Bach C-Dúrban komponált Prelúdium és fúgáját szólaltatta meg a református templom impozáns és szépen zengő orgonáján, majd a nagyvárad-rogériuszi református gyülekezet kórusa Kövendi Éva irányítása alatt énekelte el a 291. számú dicséretet énekelte el. Ezt követően Kövendi Éva Ciprian Ghiurco orgonakíséretében egy magyar népdaleldolgozást énekelt, majd a Hadd zengjen énekszó című karácsonyi éneket, illetve Mendelssohn Halld, mint zeng az egész ég című kompozíciót szólaltatta meg a két előadó. Az orgonaművész figyelmesen követte az énekszólamot, és hagyta érvényesülni Kövendi Éva szépen, tisztán csengő hangját a felcsendülő  művekben. Végezetül egy J.S. Bach korált játszott orgonán Ciprian Ghiurco. A rövid, de igényes és szép koncertről hangfelvételt készült, amelyet a hívek megrendelésére cédére írtak.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter