Adományok a székelyhídi napközinek

Megnézték a Stubemberg kastélyban zajló munkákat
Megnézték a Stubemberg kastélyban zajló munkákat
A vajdai református gyülekezet, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a debreceni tanítóképző általános iskolásainak ajándékait vehették át kedden délben székelyhídi napközisek.

 

Székelyhídon januárban lesz 4. éves a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett napközi, melyben nehéz helyzetű családok gyerekei töltik délutánjaikat, tudtuk meg Galamb Erzsébet nevelőtől, aki Bokor Erzsébet tanítónővel együtt foglalkozik a gyerekekkel. A hét öt napján az iskolai, óvodai órák után 32 gyerek érkezik meg a napközibe – 16 fiú és 16 leány, 3 és 16 év közöttiek -, ahol háromszor főtt étel, kétszer pedig hideg élelem várja őket. Az étel mellett pedig törődés, szeretet, közös tanulás, játék. Főként külföldi adományokból tudják működtetni a csoportot, de a belföldi segítőik közül az egyik legfontosabb a biharvajdai református gyülekezet, mely korábban gyűjtést, jótékonysági koncertet is szervezett javukra – őket a tegnap Kondor Erzsébet tiszteletesasszony, Völgyesi Rozália kántor és Máté József gondnok képviselte.

Cipősdoboz akció

Tavaly, ugyancsak a karácsonyi időszakban már megszervezték az úgynevezett cipősdoboz akciót, most pedig ez bővült: a korábbi vajdai lelkészt, Balogh Barnabást is bevonták, aki jelenleg a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkészi igazgatója. Balogh Barnabás kérdésünkre elmondta: az ember ne felejtse el, hogy hova kötik gyökerei, ennek jegyében továbbra is kapcsolatban áll korábbi gyülekezetével, melynek vezetői hívták fel a figyelmét a székelyhídi napközire. Nagy szeretettel és örömmel segítenek, sőt, nem csak a Szeretetszolgálat, de a debreceni tanítóképző általános iskolásainak ajándékait is hozták. Így a három “forrásból” a napközis gyerekeknek nem csak játék, gyümölcs, édesség, könyv jutott, de a napközi konyhájára tartós élelmiszerek is. Galamb Erzsébet az alkalmat kihasználva a vendégeket elkalauzolta az egykori Stubemberg kastélyhoz is, mely a Böjte Csaba szerzetes vezette Szent Ferenc Alapítvány 57. gyerekotthona lesz.

Építkezés

Az épületben ottjártunkkor is zajlottak a renoválási munkák. Bejártuk minden épületrészt, ezek egy része még elkeserítő állapotban van, ám a másik részben már kivehető javulás optimizmusra serkent: a tervek szerint 100 gyerek lel majd ott menedékre. A segítségnyújtásnak lesz folytatása, mondta kérdésünkre Balogh Barnabás. Remélhetőleg ez nem fog kimerülni a mostanihoz hasonló, egyébként nagyon fontos ajándékozásban, de sikerül ráirányítani olyanok figyelmét a kastély renoválására, aki támogatni tudják azt, megértve, hogy ez is egyfajta nemzetmentő szolgálat, tette hozzá a lelkész.

Rencz Csaba