Adomány vagy kényszer?

Adomány vagy kényszer?
Mindeddig természetes volt, hogy a telektulajdonosok felajánlják a telkük egy részét a városnak építkezési engedélyekért cserébe.

A nagyváradi helyi tanácsban mindeddig az volt a gyakorlat, hogy a tanácsosok vita nélkül megszavazták azokat a határozattervezeteket, melyek arra vonatkoznak, hogy váradi telektulajdonosok telkük egy részét a városnak adományozzák az építkezési engedélyekért cserébe. A tegnapi tanácsülésen azonban a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakciója nem szavazta meg az ilyen típusú határozatokat.

Önkényes eljárás

Adelina Coste PSD-tanácsos az ülésen kifejtette, hogy a nagyváradi önkormányzat csak akkor adja ki az építkezési engedélyt az építkezni kívánó telektulajdonosoknak, ha azok a városnak adományozzák a telkük egy részét. Mint mondta, ez önkényes eljárás. Mircea Malan alpolgármester azt válaszolta, hogy a város semmit nem nyer ezekkel a telekfelajánlásokkal, hiszen a város utat alakít ki, majd pedig karban is tartja az elkészült utat. Adelina Coste erre reagálva elmondta, hogy minden közérdekű építkezés esetén az állami intézmények kisajátítják a magántulajdonban lévő területeket, így kellene eljárni a saját telkükön építkezni kívánó polgárokkal szemben is. „Az önkormányzatnak tiszteletben kellene tartania a magántulajdont” – fogalmazott a PSD-s tanácsos. Erre reagálva Ilie Bolojan polgármester kijelentette: „Érdekes, hogy ez csak négy év után jutott eszébe a tanácsos asszonynak, mert eddig minden egyes ilyen határozattervezetet megszavazott”. A vita eredménye az lett, hogy az összes telekfelajánlásra vonatkozó tervezet elbukott a PSD ellenszavazatai miatt.

A tanácsülés után Ritli László RMDSZ-es helyi tanácsos lapunknak kifejtette, hogy nem csak Nagyváradon, hanem máshol is szokás az, hogy az építkezési engedély kiadását a telek egy részének a felajánlásához kötik. Az önkormányzatoknak alapvetően az útkialakítás, illetve út- és utcaszélesítés céljából van szükségük ezekre a területekre. A felajánlások ráadásul a telektulajdonosok kérésére történnek, tehát a tanácsnak nincs oka azt feltételezni, hogy visszaélésről lenne szó ezeknek a határozatoknak az esetében. Ritli jelezte, hogy a tanácsülések nyilvánosak, bárki részt vehet rajtuk, és eddig még senki nem jött el elmondni azt, hogy nem akarja felajánlani a városnak a telkét, hanem csak kényszerítették erre. Végezetül pedig hozzátette, ha valaki úgy érzi, hogy önkényeskedés, törvénytelen eljárás áldozata lett, akkor bírósághoz fordulhat.

Pap István

Címkék:


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter