Ábrák az úttesten

Nagyvárad- „A kerekek alatt” elnevezésű országos, gerillamarketing típusú kampányával a Közúti Biztonságra Nevelés Promoválásának Romániai Egyesülete (ARPER) a baleset megelőzésre helyezi a hangsúlyt.

Az akció keretében az egyik elmúlt éjszaka humanoid formájú, emocionális hatást kifejtő rajzok (köztük egy 3D-s is) lettek felfestve Sabin Chintoan és Cătălin Oproiu képzőművészek által a forgalmas útkereszteződésekben azzal a céllal, hogy így tudatosítsák a közlekedésben résztvevőkben azt, mit jelent egy szeretett személy elvesztése, úgymond a gépjármű kerekei alá kerülése. Ugyanakkor ezek az ábrák összefüggésben állnak egymással, akik nyomon követik ezeket, azok előtt egy történet bontakozik ki szomorú végkifejlettel.
Az érintett települések egyike Nagyvárad, ahol az egykori Royal étterem mellett a központban, a Dacia sugárút és a Transilvania út kereszteződésében, a szerkesztőségünk melletti körforgalomban, az Emanuel templom közelében, az állami egyetem környékén, a Szentmárton felé vezető úton, a Lotus Center közelében, a Muntele Găina utca környékén, az új városközpontban, a Körös áruház közelében és a Ştefan cel Mare sugárúton lettek ilyen ábrák felfestve.
A gerillamarketing nem konvencionális marketing eszközök, illetve technikák, valamint marketing-stratégiák összefoglaló neve. A Nyugaton már elterjedt, Magyarországon még gyéren alkalmazott, a nem tradicionális marketing megoldásokat összefoglaló kifejezést széles körben először Jay Conrad Levison alkalmazta 1984-ben írott Guerrilla Marketing című könyvében. Definíciója szerint alacsony költségvetésű, nem hagyományos marketing-tevékenységet, főleg promóciót jelent.