A zene önerejével

A zene önerejével
Noha a nagyváradi Posticumban zajló Jazz terasz idei rendezvénysorozata már véget ért, ez azonban nem jelenti azt, hogy az idén már nem hallhattunk ott minőségi jazzmuzsikát.

Csütörtökön este a budapesti Papa Jazz együttes állt meg Nagyváradon egy koncert erejéig mintegy bemelegítésként egy brassói szvingfesztiválon való fellépésre. A csütörtök esti koncert különlegessége az volt, hogy a muzsikusok mindenféle hangosítás nélkül játszottak, ami a mai világban kis formációk számára főként a mai koncertlátogatók elvárásai miatt iszonyatosan nehéz és merész vállalkozás, de a Posticum teraszának bensőséges hangulata, valamint a Papa Jazz együttes muzsikusainak kifogástalan muzsikusi kvalitásai lényegében észrevétlenné tették ezt a körülményt, és a hangokat nem a fülekben, hanem magukban a hallgatókban erősítették fel. Korb Attila zenekarvezető volt az animátora az estnek, nem csak énekelt, kürtön, és melodikán játszott, hanem ő mondta az összekötő szövegeket is, ugyanakkor több poént, geget is elővezetett. Méltó társa volt a fúvós szekcióban Dennert Árpád, aki szaxofonon és klarinéton játszott. A ritmusokat Kovács Péter tubán és Cseh Balázs dobos biztosította, utóbbi remekbe szabott szólókat is produkált. Ugyancsak fantasztikus szólókkal örvendeztetett meg Sidoo Attila gitáros, annak ellenére, hogy manapság már nincs gitáros, aki hangosítás nélkül kiállna muzsikálni. Ő megtette, és nem is akárhogyan. A Papa Jazz csütörtök esti programjában klasszkus jazz, szving és dixieland (Frank Sinatra, Fats Waller, Joe Muranyi) dalok szerepeltek, illetve olyan érdekességek is, mint a Walt Disney féle Pinocchio rajzfilm egyik dalának, vagy a Pillangókisasszony című opera egyik áriájának jazzesített verziója.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter