A víz- és csatornahálózat bővítésének mesterterve

A víz- és csatornahálózat bővítésének mesterterve
Nagyvárad – Lucia Varga környezetvédelmi államtitkár a Bihar megyei víz- és csatornahálózat bővítésére vonatkozó mesterterv (masterplan) részleteit ismertette.

Lucia Varga államtitkár kifejtette: megbeszélést folytatott a Nagyvárad Metropolisz Övezethez tartozó, illetve a Belényes környékén levő települések polgármestereivel a Bihar megyei ivó-, szennyvíz- és csatornahálózat bővítésére vonatkozó mesterterv részleteiről. Az állami költségvetésből társfinanszírozott 700 millió euró értékű beruházásról van szó, melynek 85 százalékát vissza nem térintendő európai uniós támogatások teszik ki, a megyei önkormányzat hozzájárulása pedig két százalék. A cél, hogy 2015-ig Bihar megye valamennyi települése közművesítve legyen. A projekt első fázisában összesen 75 millió euró értékű EU-s pénzalap érkezik a megyébe, ahhoz azonban, hogy a támogatás birtokába jussanak, az érintett helységeknek kötelező módon teljesíteniük kell néhány követelményt. Vagyis el kell fogadják a mestertervet, majd Településközi Fejlesztési Egyesületbe kell tömörüljenek és megyei szintű Regionális Szolgáltató Vállalatot kell alapítsanak.

Az összeg leosztása

A 75 millió euró leosztása a következőképpen fog lezajlani: a megyeszékhelynek 55 millió euró jut belőle (a vízhálózat 42 kilométeren, illetve a csatornarendszer 60 kilométeren történő bővítése, valamint a szennyvíztisztitó állomás korszerűsítése céljából), a Metropolisz Övezetre kb. 9 millió eurót költenek (Fugyi, Váradalpár, Szentandrás, Újpalota, Nagyürögd, Köröskisjenő, Körösgyéres, Köröstarján és Bihar víz- és csatornahálózatának fejlesztése céljából), Belényes 8 millió euróra, Tenke pedig 3 millió euróra számíthat. A polgármesterek július 25-ig kell elküldjék a Megyei Tanácsnak a hatástanulmányok elkészítéséhez szükséges összes információt. A dokumentumokat szeptember első harmadában továbbítják Brüsszelnek, s az illetékesek reményei szerint legkésőbb 2009 tavaszán elkezdődhetnek a munkálatok.

Ciucur L. Antonius