A veronai tragédia súlyos és megrendítő veszteség az egész magyar nemzet számára

Fotó: MTI
Fotó: MTI
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megrendüléssel és fájdalommal értesült arról, hogy szombatra virradó éjszaka súlyos és tragikus buszbalesetet szenvedett a magyarországi Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjainak és tanárainak egy csoportja Veronában.

A halálos áldozatokat és súlyos sérüléseket követelő tragédia felfoghatatlan veszteség a hozzátartozóknak, egy egész nemzetnek, és megrendítő mindannyiunk számára, akik akaratlanul is saját gyermekeink, családunk épségére és biztonságára gondolunk.
Példamutató az az összefogás, amely a tragédia óta tapasztalható, felnézünk azokra, akik most, amikor ekkora a veszteség, közösen sietnek azok támogatására, akiknek jelenleg nagy szükségük van erre.
Az elkövetkező napokban legyünk magunk is az a hős diák és tanár, aki a kilátástalanságban is képes embertársain önzetlenül segíteni.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség osztozik a hozzátartozók és magyar honfitársaink fájdalmában, lelki és testi gyógyulást kíván a szerencsétlenség túlélőinek.

Őszinte tisztelettel,
Kelemen Hunor,
a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke
2017. január 22.