A véradásra buzdítottak Váradon

Akt.:
A véradásra buzdítottak Váradon
Még Dacian Cioloş kormányfő felesége, Valerie Cioloş is Nagyváradra jött, hogy véradásra buzdítson egy itt szervezett tömegrendezvényen.

450 ml vér, amit 8–11 perc alatt lehet adni, három életet is megmenthet – hangsúlyozták lapunknak azok a szakértők, akik rendhagyó eseményt szerveztek szombatra Váradon. Mint már beharangoztuk, az illetékesek szerint egyedülálló Romániában az akció, amely a véradás fontosságára akarja felhívni a figyelmet. Több ezer embert vártak december 17-én a főtérre, 17 órára, közös éneklésre – és több százan el is mentek. Ligia Burta, a váradi végközpont igazgatója elmondta: Az élet himnusza címmel dalt komponáltattak, a véradás előmozdítására, és ezt mutatták be ünnepélyesen a főtéren. A „himnusz” szövegét Lavinia Scripcaru írta, zenéjét Ovidiu Iloc, és katonai tűzoltók is csatlakoztak a bemutatóhoz, mégpedig mintegy százötvenen. Egy menettel vezették fel az eseményt, amely A szív menete címet kapta: Ligia Burta vezetésével a Nagyváradi Egyetemtől indultak a résztvevők – több száz egyetemista, intézmények képviselői, valamint útközben csatlakozott érdeklődők – és a főtérig vonultak. Ott már számos további érdeklődő várta őket, a felállított színpad előtt, majd közösen énekelték el a dalt. Amelynek zenéje amúgy szívverésre emlékeztető ritmusú. Kiegészítette a programot, hogy a Sürgősségi Esetek Felügyelőségének különítménye szív alakot formált a színpad előtt, emberekből. A közös éneklés után a szervezők teát osztottak a résztvevőknek. Színpadra lépett Dacian Cioloş felesége, Valerie Cioloş is, aki a véradási himnusz bemutatása után néhány dalt is elénekelt – Yohanna Grace művésznéven ugyanis előadó is.

Az utolsók között

Egyébként Romániában körülbelül 365.000-en adnak vért évente, ami soknak tűnhet, de nem az. Az ország ugyanis e tekintetben is az utolsók között van Európában. A vérközpontok nehezen fedezik a szükségletet. A legnagyobb gondok a fővárosban vannak, ahol az ország minden részéről kezelnek betegeket. Az utóbbi időben a kórházak vérkészítményekre vonatkozó igénye megkétszereződött, miközben gyakorlatilag nem rendelkeznek sürgősségi készlettel.

Szeghalmi Örs

Címkék: ,