A végén a Biharnak állt a bál

A végén a Biharnak állt a bál
A labdarúgó II. Ligában rangadó mérkőzést vívott a Nagyszalontai Liberty a csoportjában második helyezett Râmnicu Vâlcea-i CSM ellen. A bihari csapat megérdemelten harcolta ki idegenben a döntetlent.

A hajdúvárosi gárda két hónapja nem hagyta el vesztesen a pályát sem otthon, sem idegenben, s jó hírét a szombati meccsen sem cáfolta meg: idegenből hazahozta a tizenkettedik pontját! Pedig kevesen reménykedtek abban, hogy az I. Liga felé kacsingató házigazdák megelégszenek egyetlen pontal, hiszen szakemberek szerint minden jel arra mutatott, hogy a házigazdák az erősebbek. A támadások és gólhelyzetek tekintetében aztán valóban jobbnak bizonyultak a korábban Váradon is sikeresen edzősködő Marian Bondrea tanítványai: tizenégy alkalommal próbálkoztak, de nem tudták bevenni a Liberty kapuját, míg a nagyon jól védekező nagyszalontaiaknak (veszélyes ellentámadásaikat követően) öt lehetősége nyílt gólszerzésre.

Râmnicu Vâlcea-i CSM–Nagyszalontai Liberty 0–0.Liberty: Amamoo – Lázár, Lipa, Ibric, Coca – Rus, Caciora, Iacob, Iambor – Korudjev, Bud. Edző: Selymes Tibor. Játékvezető: Victor Stanisteanu (Buzau), partjelzők: Stelian Slabu (Brassó) és Vasile Marinescu (Bukarest). Szövetségi megfigyelő: Ion Mure§an (Temesvár).

Csak védekeztek a vendégek

A Bihar FC–Târgovistei FC labdarúgó-mérkőzés televíziós közvetítése miatt szombat délelőttről vasárnap kora délutánra halasztották az összecsapást, s e „szokatlan” időpont ellenére mintegy 1200 néző volt kíváncsi a csatára.

A puha, nagyon nehéz talajú pályán sajnos nem alakulhatott ki szemet gyönyörködtető találkozó, ám a házigazdák a 90 perc alatt – ha gyengécskén is – szinte folyamatosan ellenfelük térfelén tartózkodtak, és játékosaik is jóval technikásabbaknak bizonyultak târgovi§tei ellenlábasaiknál. A vendégek különben jóval a mérkőzés kezdete előtt kijelentették, hogy mindenképpen elvisznek egy pontot Váradról, s ebben a piros-kékek nem tudják megakadályozni őket: egy előretolt csatárral, egy középpályással és kilenc védővel minden hazai támadást sikeresen romboltak. Az első komoly hazai helyzet S. Achim beadása nyomán maradt ki a 16. percben, amikor Sandulescu centiméterekkel fejelt a kapu fölé. A 37. és 41. percekben Florea távoli bombái kötöttek ki a vendég kapus kezében.

Az utolsó percekben

Hazai, többnyire távoli és közelebbi próbálkozások jellemezték a második játékrészt, meg egy piros lap, amit a vendég Paredit kapott a 78.percben. Majd amikor már – a játékosokat leszámítva – mindenki elkönyvelte a döntetlent, a valamivel korábban csereként beálló Opriceana pontos beadását Andor fejelte a vendégek kapujába, kialakítva a végeredményt: Nagyváradi Bihar FC–Târgovistei CSM 1–0 (0–0).

Bihar FC: Lipitor – Târca, Gongolea, Ambrus, Cosma – S. Achim (81. p. Opriceana), Sandulescu, Mihu, Andor – Bucur (89. p. Predica), Florea (72. p. Lukács). Edző: Gheorghe Silaghi. Játékvezető: Florin Ghimbasan, partjelzők: Bogdan Hârlab és Dan Ilies (mindannyian Brassó). Szövetségi megfigyelő: Tamás Zoltán (Székelyudvarhely).

 

Szántó Sándor

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter