A váradi magyarság élni akarását akarom bizonyítani

A váradi magyarság élni akarását akarom bizonyítani
Kedden érkezett haza Nagyváradra Varga Csaba, aki július 23-án megmászta a világ 12. legmagasabb csúcsát, a 8051 méter magas Broad Peaket. Ennek kapcsán készítettünk interjút a rendkívül tehetséges hegymászóval.

Miért a Broad Peaket választottátok az idei expedíció során?
– Pakisztánban valamivel olcsóbbak ezek a magas hegyek, mint Nepálban. Ez egy elérhető cél volt, minden szempontból jó hely, hiszen egy kicsivel nehezebb, mint a tavalyi (2013-ban szintén a Pakisztánban lévő, szintén 8000 méternél magasabb Gasherbrum 2 csúcsot mászta meg Varga Csaba – szerk. megj.), emellett nagyon közel van a K2-höz (a világ második legmagasabb hegycsúcsa a Mount Everest után), és ezt is meg szerettük volna nézni, vagy elmenni az alaptáborába.

Hogyan viszonyulnak Pakisztánban a hegymászókhoz?
– A turizmus ott is egy iparág, és nem csak hegymászók mennek Pakisztánba. Nagyon sok embernek ad munkát a turizmus, és sajnálják, hogy a terrorista merényletek, illetve amiatt, hogy eléggé rossz híre van Pakisztánnak egyre kevesebb a turista.

Neked volt bármiféle nehézséged az út során, ami nem konkrétan a hegymászáshoz kapcsolódik?
– Nem voltak problémáim, inkább a pénzszerzés volt nehéz.

Hogyan zajlott le az expedíció?
– A cég, amelyikkel leszerződtünk, várt minket az iszlámábádi reptéren, és a pakisztáni fővárosból egy-két nap múlva mentünk Skarduba repülőn, egy olyan járattal, amelyikkel nem csak a hegymászók, hanem a helyiek is utaznak. Skardu észak-kelet Pakisztánban, az Indus partján fekszik. Ebben a térségben él a balti nevű népcsoport, ez egy igazi hegyi nép, amelyik Tibet területéről vándorolt át mostani élőhelyére. Ők síiták, nem szunniták, mint a többség, így őket még külön elnyomják a szunnik, és a talibánok sem szeretik őket, és sajnos előfordul, hogy merényleteket követnek el még a síiták ellen is. A baltik nagyon barátságosak, körülbelül ötszáz éve tértek át a síita vallásra, addig buddhisták voltak. Visszatérve: Skarduban is vártunk egy-két napig, míg került egy dzsip, ami elvigyen az utolsó faluig, míg elkészültek a csúcsengedélyre vonatkozó papírok, míg összeállt a nagy csoport, és amíg megjött az összekötő tiszt. Ugyanis minden csoportnak kell legyen egy összekötő tisztje, hiszen ez a hadsereg által kontrollált vidék, mert közel van a kínai és az indiai határ, úgyhogy itt nagyon sok kisebb-nagyobb katonai bázis van, és mindenkinek kell legyen egy összekötő tisztje, aki az alaptáborig kísér, megvárja míg felmegyünk és visszatérünk a hegyről, aztán vissza is kísér bennünket. Skaruból közel tíz óra alatt úttalan utakon mentünk dzsippel az utolsó faluig, amelyik mintegy 3300 méter magasságban van, és innen a teherhordókkal együtt gyalogszerrel mentünk tovább az ötezer méteren fekvő alaptáborig. Minden teherhordó maximum 25 kilót cipelhet magával, ők viszik a mi felszerelésünket, a konyha felszerelését, a sátrakat és az ennivalót, amit a cég biztosít. Körülbelül száz kilométert tettünk meg öt-hat nap alatt. Mikor megérkeztünk, a kísérők elkészítették az alaptábort, felállították a raktárat a konyha sátrat, az étkező sátrakat, a mi sátrainkat. Ezután következett az akklimatizáció, ami abból állt, hogy felmásztunk a hármas táborig, ami hétezer méteres magasságon van. Ott aludtunk egy éjszakát, és csak azután próbálhattuk meg a csúcstámadást. Visszafelé ugyanezt csináljuk végig. Amikor visszatértünk az alaptáborba a teherhordók összeszedték a teljes felszerelést, és szépen lassan levonultunk.

Hányan voltatok fenn?
– Többen voltunk fenn: a mi expedíciónkban ketten (társa Suhajda Szilárd volt – szerk. megj.), de voltak velünk lengyelek, bolgárok, németek, és volt egy román fiú is. Körülbelül tucatnyian értünk fel a csúcsra.

Milyennek látszik a föld onnan a világ tetejéről?
– Gyönyörűnek, szépnek, meseszerűnek, Nagyon szép a kilátás, rengeteg nagy hegy van köröskörül.

Mit érzel akkor, amikor felérsz a hegy tetejére annak tudatában, hogy egy hatalmas erőfeszítés után egy-két órán belül le kell onnan jönni?
– Azt érzed, hogy volt egy terved, egy álmod, rengeteget dolgoztál rajta, edzettél, egy csomó pénzt beleöltél, kockáztattad az életedet a hegyen, minden energiádat erre összpontosítottad sok időn keresztül, és végre sikerült. Ez általában jó érzéssel tölt el. Tavaly például nagyon ki voltam merülve a csúcson, fújt a szél, és nem tudtam ezt a katartikus élményt átélni, mert annyira szédült voltam, és alig vártam, hogy lemenjek. Most viszont jobban voltam, jobb volt az idő is, és fel tudtam eleveníteni magamban azt, hogy teljesítettem egy nagy célt. És ez nagyon jó érzés.

Melyik lesz a következő csúcs?
– Meglátjuk, hogy mire lesz pénz. Szeretnék a Himalájába eljutni, de az egy kicsit drágább. Nyilván egy nehezebb csúcsot szeretnék megcélozni.

Amíg a következő expedíció elindul, mivel töltöd idődet?
– Építészként dolgozok, tervezek, felügyelek terveket. De van egy álmom is. Nagyon szeretném, ha kétnyelvűek lennének a turistatáblák Bihar megyében, főleg Pádis körül, ahol nagyon sok Czárán Gyula által adott költői név van. Azt szeretném, ha ez valahogy megvalósulna. A táblák elkészítésében és kihelyezésében szívesen segédkeznék, de azt se bánnám, ha az illetékesek intézkednének ebben az ügyben.

Hogyan fordultál ehhez a hobbihoz?
– Mindig is szerettem a történelmet, és nagyon érdekeltek a felfedezések. Kicsi koromban Vasco da Gama és Kolumbusz Kristóf felfedezéseiről olvastam sokat, de rájöttem, hogy már nincsenek fehér foltok a bolygónkon, kivéve ezeket a magas hegyeket. Valahogy így fordult tinédzser korban a figyelmem a hegymászás felé. Szépen lassan kezdtem el túrázgatni, hegyeket, sziklákat mászni. És egyre nagyobb vágyaim voltak, hogy egyre nagyobb, egyre nehezebb hegyeket másszak meg,

Voltak példaképeid?
– Vannak példaképeim, akik emberfeletti teljesítményeket vittek végbe: a lengyel Jerzy Kukuczka vagy Erőss Zsolt ilyen példaképek.

Ha már Erőss Zsolt neve elhangzott: nem kevesen vannak azok, akik úgy látják, hogy belőled egy új Erőss Zsolt lehet. Hogy kezeled azt, hogy egyre inkább példaképévé válsz nálad fiatalabb emberek számára?
– Örülök neki, remélem felnövök a feladathoz. De azért szakmai szemmel nézve nagyon korai még az, hogy példakép legyek csak azért, mert egy kicsit többet mediatizáltak, és egyesek, akik nem annyira értenek a hegymászáshoz, most azt gondolják, hogy ez most egy új, hatalmas teljesítmény. Eddig még csak két nyolcezrest másztam meg, és ezeken is voltak már magyarok. Én még nem vittem véghez kiemelkedő dolgot, mert magas hegyeket egy csomóan megmásztak már, ezért az lenne a cél, hogy új utakat teljesítsek nyolcezreseken, amelyeket eddig még mások nem teljesítettek, vagy olyan hegyre jussak fel, amit még nem értek el magyarok. Ilyen a K2 vagy az Annapurna. Ezeket kellene megmászni, de ettől még messze vagyok.

Ezúttal is kitetted a csúcson a Nagyvárad feliratú magyar lobogót. Miért fontos számodra ez a gesztus?
– Azért mert, ez a lobogó a nagyváradi magyar kisebbséget jelképezi. Én úgy érzem, hogy a nagyváradi magyar kisebbségnek a része, a produktuma vagyok, és próbálom ösztönözni ezáltal is a nagyváradi magyarságot, hogy álljon talpra, és ne menjen külföldre, próbáljon itt boldogulni. Igazából példát akarok mutatni, hogy ne adjuk fel a magyarságunkat, ne asszimilálódjunk. A magyar közösségnek az élni akarását akarom bizonyítani.

Pap István