A váradi főpapok és kanonokok könyvtárainak titkairól (2.)

A kódexek komoly értékeknek számítottak
A kódexek komoly értékeknek számítottak
Egy 1334 előtt kiadott előírásban az ágostonosok liturgikus könyveinek másolásáról a következők olvashatók.

„Meghagyatik a barátoknak, hogy a gradualékban, antifonariumokban, nocturnalékban és más énekeskönyvekben is négyzet alakú hangjegyeket rajzoljanak s négy vonalat fessenek; valamennyit vörössel, fekete nélkül. A betűket tisztán és tagoltan írják, úgy, hogy a hangjegy a saját megfelelő betűi fölé kerülhessen. A vonalak kellő távolságra legyenek egymástól, nehogy a hangjegyet egyik vagy másik oldalról összeszorítsák. Másodszor, mindig ugyanazt a betűtípust, ugyanazt a hangjegyet, ugyanazt a betűfűzést (ligaturat) és ugyanazt a szünetjelet alkalmazzák, amelyik a nagy gonddal ellenőrzött mintapéldányokban található. Ahhoz, szándékosan, semmit ne tegyenek, abból semmit el ne vegyenek. Harmadszor, minden könyvet, amelyet a mintapéldányról vett másolatokból másoltak, mielőtt bekötik, vagy a kórusra helyezik, mind szövegét, mind hangjegyeit illetően szorgalmatosan javítsák át, nehogy ezek a művek az ellenőrzés hiányossága következtében, amint ez megesik, hibákkal teljenek meg. Így járjanak el a szertartáskönyvek, breviariumok és misekönyvek esetében is, miután azokat kézhez kapják. (…) Ha pedig ehhez nem értenek, feletteseik szorítsák rá őket, hogy tanulják meg ezeket, mert a világi testvérek mindenben, amit másolnak vagy kottáznak, hibákat ejtenek”.

Könyvtári gyűjtemények

A középkori Magyar Királyságban a katolikus szerzetesrendek között, másolatok tekintetében a legmagasabb színvonalon a domonkosok iskolázása állott. A rend általánosan csak azt a közösséget tekintette teljes jogú kolostornak, ahol „perjel” és „lector” is működött. A kódexek komoly értékeknek számítottak, ezért természetesen nagy gonddal őrizték őket. Korabeli leírásokból tudjuk, hogy a legdrágábbakat nem is a „többivel” együtt tartották, hanem a templomok arany és ezüst kincsei, értékes kelyhei/kegytárgyai közt. Ameddig bármilyen rend kevés könyvvel rendelkezett, addig elegendő volt adott esetekben egy falba mélyesztett és zárható ajtóval ellátott fülke is. Ahogy a könyvtár gyarapodott, úgy nagyobb könyvtárhelyiségre is igény lett. A könyvtárhelyiségekben a kódexek általában csoportosított formában a pultokon feküdtek, és csak később kerültek könyvszekrényekbe. Gyakran oda is láncolták őket a pultokhoz, hogy védelmük biztosított legyen.

A „prédikáló testvérek” (a domonkosok) az iskolázás mellett különös gondot fektettek rendházaik könyvtárainak gyarapítására és kezelésére is. A rend 1254. évi budai nagykáptalanja részletesen szabályozta a kolostori könyvtárosok teendőit. Ezen eseményen jelen volt Hubertus de Romanis is, aki így írta le az ott elhangzottakat: „A könyvtáros hivatalához tartozik arra ügyelni, amennyire lehet, hogy a könyvtár elhelyezésére jó és biztos helyiség álljon rendelkezésre. Széltől, esőtől védett helyen, de mégis – ahogy a könyvek őrzése megkívánja – eléggé levegős legyen. A szekrény, melybe a könyveket helyezik, fából készüljön, hogy így a könyvek rothadástól, nedvességtől inkább védve legyenek. Sok polccal legyen ellátva, s a különböző könyveket (…) megjelölje megfelelő jelzetcédulákkal. A jelzeteket a polcokon is fel kell tüntetni, hogy így megállapíthassuk, hol található az, amit keresünk. (…) Neki legyen gondja arra is, hogy akár maga, akár másvalaki, a perjel rendelkezése szerint, a könyveket megjavítsa, bőrrel bevonja és jól bekösse. (…) A könyvtáros törekedjék arra, hogy hivataloskodása idején a közösség könyvei gyarapodjanak (…) Egy évben egyszer vagy kétszer, néhány e célra rendelt társával együtt, az összes könyveket gyűjtse össze és alkalmatos helyre vigye. Ott aztán valamennyit forgassa át, és állapítsa meg, nem veszett-e el valamelyik, vagy a férgek nem tették-e tönkre egyiket-másikat. Ha úgy találja, hogy egy könyv hiányzik, megtalálására szorgosan törekedjék…”

Thurzó Zoltán



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .