A válaszadás jogán: Vétkesek versus a bűntelen

A válaszadás jogán: Vétkesek versus a bűntelen
A múlt heti, pénteki lapok közel teljes oldalas terjedelemben hozták egy egykoron szebb napokat is megért politikai alakulat megyei ügyvezetőjének, Szabó Ödönnek a Szent László kultusz versus napok – fogalomtisztázás című írását.

Azt gondolhattuk, hogy a rendszerváltással elmúlt azoknak a politikusoknak a kora, akik meggyőződéssel vallják, hogy mindenhez értenek, sőt, mindenhez jobban értenek, mint mások. Azonban ebben is reánk cáfolt az idő, hiszen igazi „reneszánsz ember” írását olvashattuk, aki eddig felmutatott „figyelemreméltó” történészi, jogi, mérnöki, közgazdászi, nyelvészi tudása mellett immár a teológia, az eszmetörténet és az etika területén is kiütéses győzelmet arat egyházi emberek felett, éppúgy, mint a filozófia avatott művelőin, hogy a józan észről ne is tegyünk említést. Reméljük, az olvasók érzik szavaimban az iróniát.

Még mielőtt elvitatnánk Szabó Ödön tulajdonjogát – hiszen ki tudja, talán annak jogait is levédette az Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál – azért, ha oly nyilvánvaló is, sietve szögezzük le, a közölt írásnak semmi köze a szentek kultuszához, éppúgy, ahogy fogalomtisztázó szándék sem vezette egy pillanatig sem írója tollát.

A valóságban a szerző nagy tudásához egyenesen arányló szerénységgel alkotja meg a kortárs helyi közélet maximumát, az „öszödi beszéd” nagyváradi párját. A műfajteremtő bukott miniszterelnök “igazságbeszédét” több tekintetben is vitathatatlanul túlszárnyalja Szabó, hiszen a nagy fantáziával kimunkált motiváció, a hívő emberek érzéseinek és egyházaink érdekeinek védelme, a kristálytiszta nemes szándék motívuma merőben új távlatot nyit a narratívaképzésben. Nem is beszélve az áltudományosság látszatát magáról játszi könnyedséggel levedlő pontos, precíz és olvasmányos stílusról, mely szöges ellentétben áll a gyurcsányi szöveg rögtönzött, darabos alpáriságával.

A két szöveg születésének körülményei hasonlóak, hiszen a Szabó-féle írást is egy magyarázhatatlan, félreérthetetlen, a bűnüldözés nyelvén fogalmazva tettenérésszerű lebukás indokolta. Bizonyára célszerűbb lett volna a Szent László Napok nevének és jelképeinek ellopása kapcsán az egyszerű megbánás és az őszinteség, de hát így szegényebbek lennénk egy józanító tapasztalattal és a tárgyalt „komoly” írott alkotással.

De a tragikomédián túl valójában megállapíthatjuk, igen súlyos, talán kis bihari magyar társadalmunk eddigi legsúlyosabb állapotába jutottunk, ahol egy közösségi vezető olyan szinten veszi semmibe az általa képviselteket, olyan szinten tekinti ostobának a rajta kívül állókat, hogy még a tisztán feketét is patyolat fehérre magyarázhatónak gondolja. Szabó Ödön erkölcsileg tökéletesen meztelen, és épp úgy áll előttünk teljesen leplezetlenül, pőre valóságában, mint ahogyan Gyurcsány Ferencnek sem volt többé takargatnivalója az öszödi beszéd kiszivárgása után. A kérdés, hogy fordulópont lesz-e ez a váradi “igazságbeszéd”, feleszmél-e a bihari magyarság, hogy miféle emberekre bízta magát.

Maradi leszek, és még ha az “igazság bajnoka” perrel is fenyeget majd, nyíltan kimondom, ami történt: Szabó Ödön előre megfontolt szándékkal próbálta meg ellopni a Szent László Napok nevét és jelképeit, és miután lebukott, szemérmetlenül azt hazudta, hogy mindezt a közösség érdekében akarta tenni. A Szent László Napokhoz semmi köze sem volt, legfeljebb annyi, hogy az általa vezetett szervezet mindent megtett a rendezvény megbuktatásáért (például a tavaly a választási kampányban szervezett családi- és gyermeknap idén egy hónap eltolással éppen a Szent László Napok idejére került).

A Szabó Ödön-féle eset azonban sok tekintetben súlyosabb magyarországi baloldali barátjáénál. Először is, pusztán azért, hogy saját irháját mentse, az erdélyi magyarság mindenkori biztosítékát, történelmi egyházainkat és a hit ősi fundamentumát használja fedezékül, mit sem törődve az ezzel véghezvitt belső rombolással. Érdekes adalék, hogy az öszödi és a váradi böszmék nagy találkozója éppen az inkriminált esetet hitelesítő Fodor József vikárius reverendája alatt, az akkori Kanonok-sori rezidencián történt 2005 őszén, kevesebb, mint egy évvel a december 5-i szégyenteljes állampolgársági referendum után.

Szabónak semmi sem drága, mikor magát kell mentenie, hiszen végletekig fokozná közösségünk megosztását is, miközben politikusból villámgyorsan teológussá alakult. Folyamatosan egységről és egységbontókról beszél, de a legalattomosabb módon ver éket vallási alapon katolikus és református magyarok közé, természetesen attól sem zavartatva magát, hogy az idézett Heidelbergi Kátét tökéletesen félremagyarázza. Elképesztő érveléssel rögzíti, hogy “a református hívők részére a szentek kultusza kifejezetten elutasított. (…) A református egyházban ez egyenesen tiltott, bálványozásnak minősül”, eszerint tehát az a református magyar, aki például Szent László királyunk kultuszát szeretné ápolni, bűnt követ el. Tisztázásul íme a Második Helvét Hitvallás – mely a Heidelbergi Kátéval együtt a Református Egyház minden gyülekezetében elfogadott hitvallási irat – ötödik fejezetének harmadik bekezdésében a szentekhez való helyes viszonyulásról írottak: “Mindazáltal a megboldogultakat sem meg nem vetjük, sem róluk kicsinylőleg nem vélekedünk. Elismerjük ugyanis, hogy ők Krisztus élő tagjai, Istennek barátai, kik a testet és a világot dicsőségesen meggyőzték. Szeretjük tehát és tiszteljük is őket, mint atyánkfiait, csakhogy nem valamelyes imádással, hanem tisztességes becsüléssel, általában helyes dicsérettel. Utánozzuk is őket, mert hitök és erényeik követői és az örök idvesség örökös társai lévén, leghőbb vágyódással és esdekléssel óhajtunk velök együtt örökké Istennél lakozni és örvendezni Krisztusban.”

Arra talán kár is bővebben szót vesztegetni, hogy Szabó szerint “nem civil, polgári, politikai feladat a szentek kultuszának ápolása, erősítése”. A logika mentén a közembernek Árpád-házi szentjeink emlékét ápolni, példájukat népszerűsíteni nem volna szabad. Ezek szerint a bűn útját járják például Győrött és sok más településen szerte a Kárpát-medencében, ahol szintén vannak Szent László-, vagy Szent István-napok, hogy a végletekig „istentelen” sepsiszentgyörgyi önkormányzatról ne is beszéljek, amely évek óta megszervezi a nagy sikerű Szent György Napokat, tudomást sem véve Szabó Ödön megdönthetetlennek vélt igazáról, miszerint ez nem világi feladat.

Ami pedig a világi feladatokat illeti, arra már ott van a Szabó Ödön vezette politikai szervezet. Ahogyan az ügyvezető elnök írja: habár “dicséretes és figyelemre méltó minden olyan igyekezet, mely Nagyvárad kulturális életét hivatott gazdagítani” és “a nagyváradi magyarok megérdemlik a sokszínű kulturális kínálatot”, sőt, “sok és egyre jobb rendezvények vannak”, egy biztos, “az újabb rendezőknek és rendezvényeknek ebbe a térbe kell beilleszkedniük, nem pedig minden értékrendet félretéve benyomulni”. Ez az átlag nagyváradi polgárok nyelvére lefordítva azt jelenti: ne tessék a Szabó Ödön vezette szervezet által diktált értékrenden kívül más értékek mentén „nyomulni”, szíveskedjen mindenki beilleszkedni oda, mert aki nem így tesz, az szintén nagyot vétkezik.

Összegezve tehát: Szabó Ödön szerint mindenki bűnös. Azok a protestáns hívők, akik Szent László királyunk emlékét ápolják, eleve bűnt követnek el, de szintén vétkeznek azok a katolikus hívek, akik nem csak egyházi keretek között tisztelik szentjeiket, hogy az ateistákról ne is beszéljünk, akiktől “nem várható el, hogy a fenti fogalmakkal tisztában legyenek”. Bűnös tehát valamennyi szervező és vétkezett mind a harmincezer váradi polgár, aki jól merte végre érezni magát a városalapító szent király ünnepén. A logika megdönthetetlen: egyedül Szabó Ödön az, aki bűntelen.

A Szent László Napok szervezői nagyot mertek álmodni és a politika által ellaposított, elsilányított és megfakított váradi kulturális élet vérkeringésének újraindítására, közös örömünkre valami újat, színvonalasat és szerethetőt hoztak létre, ahol pártállástól, világnézeti különbségektől, vagyoni helyzettől, felekezeti hovatartozástól függetlenül érezhettük azt, hogy jó váradinak lenni és jó váradi magyarnak lenni.

Nem az elnevezést vagy a rendezvény jelképeit akarják ellopni tőlünk, hanem a közösségi együttlét felszabadító örömét. Ezt próbálják meg tönkretenni és sajnos igazat kell adnom egy, az ügyben több írást is közlő újságíró ismerősömnek, ezzel a botránnyal részben sikerült is. Rajtunk múlik, hagyjuk-e, hogy elvegyék a Szent László Napokat tőlünk, váradiaktól.

Végezetül: az egyértelmű lopás tényéről az igazságszolgáltatás fog dönteni, és vagyunk annyira jóhiszeműek, hogy bízunk abban, megnyerjük ezt a csatát – annál az egyszerű oknál fogva, hogy nekünk van igazunk. Ha ez így lesz, joggal várjuk el Szabó Ödöntől, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot nemcsak a szervezőktől, hanem attól a 30 ezer embertől is, aki jól merte érezni magát az első, de nem utolsó alkalommal megszervezett Szent László Napokon.

Csomortányi István,

az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke