A TVR volt főszerkesztő-helyettese ellen is bűnvádi eljárás indul emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt

Teodor Brateş
Teodor Brateş
Büntetőjogi eljárást indított a katonai ügyészség a román közszolgálati televízió (TVR) hírműsorának egykori főszerkesztő-helyettese ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt a Forradalom-dosszié kapcsán.

 

Teodor Brateş felelős ugyanis az ügyészek szerint a terrorista fenyegetésre vonatkozó, 1989. december 22-e és 31-e között elterjedt rémhírek keltéséért, amelyek súlyos következményekkel jártak Románia lakosságára nézve.
A legfőbb ügyészség tájékoztat, hogy a katonai ügyészek a Forradalom-dosszié kapcsán emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt eljárást indítottak Teodor Brateş ellen, aki a tettek elkövetésének idején, azaz 1989. december 22-e és 31-e között a TVR Aktuális (“Actualităţi”) című hírrovatának főszerkesztő-helyettese volt.

A Brateş által közzétett híranyagok ugyanis arról számoltak be, hogy terrorista támadások értek katonai és civil létesítményeket, hogy megmérgezték az ivóvizet, aláaknáztak épületeket, légitámadások történtek, páncélautók vonultak fel az ország különböző utain. Ezen képsorok és információk ismételgetése nagyban hozzájárult az állítólagos terroristáktól való általános rettegés kialakulásához, ez pedig számos emberéletet követelt – állítják az ügyészek.

Teodor Brateş irányította 1989. december 22-e és 24-e között a forradalomról szóló hírek sugárázását a TVR stúdióiból.
A Forradalom-dosszié kapcsán többek közt Ion Iliescu ellen is bűnvádi kivizsgálás folyik, emberiesség ellen elkövetett tettek miatt.

www.agerpres.ro